A klímapánikkeltés egyik klasszikus területe az óceánok elsavasodása az antropogén CO2-kibocsátás következtében. A pánikkeltők arra számítanak, az átlagembernek fogalma sincs a kérdés kémiai és biológiai aspektusairól.
Leyen legutóbbi köpönyegforgatásának alkalmából felidézzük életútjának néhány állomását.
Bejegyzésünk néhány egyszerű tényadattal leplezi le: A Time magazin sem érdekelt az igazság kiderítésében. Ehelyett kelti a pánikot.
Az átlaghőmérséklet nem emelkedik gyorsabban a CO2-koncentráció növekedésének hatására. Sőt, a CO2-koncentráció növekedésének egyáltalán nincs hatása az átlaghőmérsékletre.
Milliárdos befektetői csoportok meghatározzák a kutatható témákat, a várt eredményeket – nemcsak az oltóanyagipar, az ún. pandémiák elleni védekezés, hanem a éghajlatvédelem területén is. A kutatás ellenőrzésének gyakorlata több mint fél évszázad alatt alakult ki.
Az éghajlatvédelem nem környezetünk megóvásáról, hanem az adópénzek magánzsebbe történő nagystílű átvezetéséről szól.
Rubio USA külügyminiszter diplomatikus hangnemben, de határozottan bírálta többek között a gazdaságot tönkretevő európai zöldpolitikát,
Úgy tűnik, Németország készül hozzányúlni az éghajlatvédelem, illetve energiafordulat szent tehenéhez, a megújuló energiatermelés nyakló nélküli szubvenciójához.
Bart De Wever belga miniszterelnök hangosan kimondta, amit minden európai politikus tud, magánbeszélgetésekben beismerik, de nyilvánosan az ellenkezőjét hirdetik:
Az éghajlatvédelem az európai politika legnagyobb melléfogása, és csődbe viszi az azt követő országokat.
90 %-os kibocsátás-csökkentés két módon érhető el: A gazdaság drasztikus leépítésével vagy a népesség drasztikus csökkentésével. Erről döntöttek az EU-lemmingek Strasbourgban 2026 februárjában.