Hónap: 2023 március

Billenőpontokról, tudóst mímelő sarlatánokról

Eljutottunk oda, hogy a hivatásos klímapánikkeltők egy csoportja még az IPCC ijesztgetésein is túltesz.
Itt volt az ideje, hogy górcső alá vegyük a billenőpontok (átbillenési pontok) nevű fantazmagóriát.
A fantazmagóriát 2023-ban már a német főáramú sajtóban (die Welt) is szabad kritizálni.
Önjelölt magyar klímatudósaink megint lyukra futottak. Úgy gondolták, abból nem lehet baj, ha a leginkább pánikkeltő kijelentéseket teszik magukévá.
Röviden összefoglalva: Nem léteznek klíma-billenőpontok.

Egy kis politika – a holland regionális választások kapcsán

A nagy holland pártok a WEF NWO direktívákat követve immár nemcsak az ipar, hanem a Hollandiában kiemelt jelentőségű mezőgazdaság tönkretételét is megcélozták. Bűnbakká – az IPCC számolási módokat követve is csak az átlaghőmérséklet emelkedéséért századfok nagyságrendben felelős – dinitrogénoxidot nevezték ki. Érintőlegesen megemlítjük a metánt is, mint a másik, semmi gyakorlati jelentőséggel nem bíró üvegházhatású gázt. A holland gazdálkodók ennek megfelelően voksoltak, és az érdekeiket fölvállaló párt lett a legerősebb a mostani regionális választásokon.