A CLINTEL nyílt levele a világ vezetőihez

Tisztelt Exellenciák!

A COVID-19-el összehasonlítva a klímaváltozás egy „nem-probléma”. A klímavédelem kizárólagosan számítógépes modelleken alapul, és ezek alapján próbál a távoli jövőbe tekinteni. A jelenlegi egészségügyi-szükséghelyzetben az önök figyelmét elsősorban az emberek felé kell fordítaniuk! Kérjük, állítsák le a nulla-szénkibocsátási ambícióikat egy időre, amíg a világ a halálos globális krízissel küzd. Igen, szükségállapotban vagyunk, de nem a klíma miatt!

Amíg a gyógyító orvosok és nővérek sok beteget mentenek meg, a klímaalarmistáknak és a bírálóiknak abba kell hagyniuk a harcaikat. Át kellene ugorniuk a saját árnyékukat, és össze kellene fogniuk, hogy ezt a halálos vírust le lehessen győzni. Ebben a nehéz időszakban mindnyájunknak jót tenne az alázat. Világ vezetői, kérjük, mutassák nekünk az utat! Legelső lépésként a klímavédelemre („Green New Deal”– re) szánt összegeket csatornázzák át egy jelentősen jobb egészségügyi rendszer befektetéseire. Ezen átépítés során, kérjük, ne mellőzzék a kritikát megfogalmazó profi szakembereket. A történelem arra tanít bennünket, hogy egy járvány, amilyen a COVID-19, egyszer csak újra megjelenhet. A legkevesebb, hogy jobban felkészültek legyünk.

Nulla-szénemisszió – lehetetlen és nemkívánatos

Az utóbbi 150 év azt mutatja, hogy a megfizethető és biztonságos energiaellátás kulcsa mindenféle szolgáltatásnak, képzésnek és jólétnek. Ugyanígy az utóbbi 150 év azt igazolja, hogy a több szén-dioxid előnyös a természetnek, a Föld kizöldülésére és a terménymennyiségek növekedésére. Miért ignorálják a világ vezetői ezeket a kemény tényeket? A világ vezetői a Green New Deal– jükkel mért teszik ennek pontosan az ellenkezőjét, és csökkentik az élet minőségét az erőltetett és drága, megkérdőjelezhető alacsony karbon-technológiákkal, amelyeket a polgáraikra rákényszerítenek.

COVID-19 a nulla-szén kombinációval – egy megbocsáthatatlan hiba

Napjainkban milliárdos állami pénzeket kell fordítani a tömeges csődök megakadályozására, és a COVID-19 járvány lecsengése után a gazdaság újbóli talpra állítására. A CLINTEL nyomatékos felszólítása a világ vezetői számára: a gazdaság talpra állításához ismét ne az államkölcsönökhöz nyúljanak. E helyett a költséges Green New Deal– jük pénzeit használják az emberek és a társadalmak legfontosabb szükségleteinek a biztosításához! Fordítsák e pénzeket a COVIN-19 utáni újraépítésre. Legyenek tudatában annak, hogy a feltevésükön alapuló szén-dioxid kibocsátás-csökkentés kontraproduktív![1]

A CLINTEL felhívása a jövő számára: győzzétek le a vírusokat, ne a széndioxidot!

A világ, tíz milliárd emberrel a nyitott globális gazdaság felé halad. Legfelső prioritásként egy globális egészségügyi rendszer befektetéseit kell tekinteni, amelyek révén egy újabb járvány katasztrófája jelentősen csökkenthető. A COVID-19 járvánnyal kapcsolatban a klímaalarmistáknak és a klímakritikusoknak egyaránt nyugtázniuk kell, hogy a globális felmelegedés egy „nem-probléma”. És ennek szellemében hagyjanak fel a harccal! Ugorják át a saját árnyékukat! Működjenek együtt a halálos vírus elleni harcban. Ebben a kemény háborúban szükségünk van egymásra!

Tisztelt Exellenciák, legyenek tisztában az emberek iránti felelősségükben, és azonnal adják fel a Green New Deal összes tervét! Ugyanis ezek a tervek a globális gazdaságot még egy mélyebb recesszióba buktatják. Kérjük, ne pocsékoljanak milliárd dollárokat a kétes alacsony-karbon technológiákra, erdőirtásokra és biomasszából készült hajtóanyagokra, miközben ezrek halnak meg! Fordítsák e dollár milliárdokat a globális egészségügyi rendszer javítását célzó programokra, e közös planétánkon! A CINTEL, felépülési programja keretében kezdeményezi egy jó, globális felügyeleti rendszer létrehozását, amelynek keretében a szakértők már korán jelzik a társadalmak egészségi állapotában bekövetkező változásokat.

Szívélyes üdvözlettel a CLINTEL követei:

Ez már a sokadik levél, ill. petíció a világ vezetőihez, amelyeket különböző szakmai csoportosulások fogalmaztak meg, legutóbb a klímaválsággal és a migránsválsággal kapcsolatban. A címzettek általában még elolvasásra sem érdemesítik e nyilatkozatokat, noha súlyos, az emberiség sorsát érintő kérdéseket vetnek fel. A tudatlanság, a gőgösség, az ideológiai, ill. politikai elkötelezettség, netán az érdekeltség és befolyásoltság húzódik meg azon viselkedés mögött, amelyek alapján ők úgy képzelik, hogy szélsőségesen ignorálhatják a szakmai véleményeket.   Úgy gondolom, hogy a COVID-19 vírusjárvánnyal más a helyzet, mert meg fogja ingatni a tudatlanság és gőgösség trónusait. Eljön az alázat ideje!

Forrás:  https://www.cfact.org/2020/03/20/clintel-president-says-zero-carbon-is-a-crime-against-humanity/

2020. április
Dr. Petz Ernő
címzetes egyetemi tanár

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.
Print Friendly, PDF & Email