A klímamodell találkozása a realitással – a jég túl vastag volt a jégtörő számára

Nem vagyunk kárörvendő természetűek, de nem bírtuk ki, hogy el ne mosolyodjunk az alábbi rövid hír kapcsán.

Egy szenvedélyes számítógép játékos akár napi több órát eltölt gépe mellett, eközben ellenséges hajókat süllyeszt el, gonosztevők százaival végez, ha őt éri halálos lövés, akkor újra életre kel, és folytatja tovább tevékenységét. Gyűjti a trófeákat, kommunikál a hasonszőrűekkel, nézi, hányadik a pontversenyben, stb. De ha egyszer föláll gépe mellől, hirtelen visszazökken a valóságba. Az utcán nem próbálja szerepét tovább játszani, nem akarja a védelmére szoruló hölgyeket kiszabadítani, és a legravaszabb gonosztevőket leteríteni.

Egyáltalán vannak ilyen emberek? Igen. Akik a számítógépen megalkotott klímamodelleket készpénznek veszik, csakúgy, mint a sajtó által valóságként tálalt pánikkeltő fotókat: Itt a világ vége legalább is akkor, ha nem vezetjük be a CO2-adót. Csakugyan azt hiszik, az Északi Sarkvidék jege csaknem teljesen elolvadt már, a tengerszint vészesen emelkedik, szigetek tűnnek el, Armageddon, ez a vég.

Ez történt a norvég Kronprins Haakon kutatóhajóval, amely jó néhány kutatóval a fedélzetén kihajózott, hogy a helyszínen tanulmányozza a sarkvidéki hőhullámot, amelyről egy nappal korábban a ZDF német televízió beszámolt. Közvetlen közelről akarták az olvadó jégtáblákon kapaszkodó jegesmedvéket megfigyelni, ahogyan azt naponta sulykolja a főáramú sajtó. Ezért indultak el 2019. július 14-én. Semmi gond nincs, ha a valóság követi a számítógépen megalkotott klímamodelleket. Húszezer lóerő, bivalyerős dízelmotor, a jégtörő hajó 1 m vastag jéggel is elbír, nem lesz gond számára az olvadó sarkvidéki jégréteg. Csakhogy a hajó Svalbardtól északra a jégbe fagyott. A jégtörő nem bírt el a 3 m vastag jéggel.

Klímamodell

Szimuláció

Képmanipuláció

Pánikkeltés

És a valóság: a jégbefagyott jégtörő

Sokkal vastagabb a jég, mint amire számítottunk. – mondja Johnny Peter Hansen kapitány. Azt hittük, itt olvad a jég. De ez itt helyenként legalább három m vastag, így jégtörőnk feladta a szolgálatot. A speciális jégfűrészelő sem tudott segíteni, amit ilyen esetekre hoztunk magunkkal.
A kutatóknak nem maradt más hátra, mint visszafordulni. A misszió 175 millió dollárba került. A ZDF német televízió egy nappal korábban szokatlanul erős arktiszi hőhullámról tudósított. Egy nappal később hiába várta az előfizetésre kötelezett TV-néző, hogy az adó jelenti, semmi ok az aggodalomra, a jég jóval vastagabb, mint azt korábban vélték, és jóval délebbre van, mint azt júliusra feltételezni lehetne. Evvel összhangban több paraméter utal rá, az Arktisz területén hidegebbre fordul az idő.

2019. július

Fordította és helyenként kommentálta:

Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:
error0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük