Állásfoglalás a Paksi Atomerőmű rendszeres visszaterheléséről

Az ügy fontosságára való tekintettel közöljük az Energiapolitika 2000 Társulat állásfoglalását a
Paksi Atomerőmű rendszeres visszaterheléséről

A május 9-i, majd június 13-i „tervezettnek” minősített leterheléseknek az volt az oka, hogy az alacsony fogyasztású napsütéses időszakban a naperőművek által termelt villamos energiát kötelezően át kellett venni. Ezért kellett a Paksi erőműben kb. 16-18 Ft/KWh áron termelt villany helyett a jelentős támogatás miatt ennél jóval magasabb, 37-38 Ft/KWh árú villanyt átvenni a rendszerirányító MAVIR-nak. Ezt a veszteséget végső soron a fogyasztók fizetik meg. A MAVIR azért volt kénytelen visszaterhelni, mert csak a rendelkezésére álló kapacitásokkal tudta a rendszer egyensúlyát fenntartani. Ezt a veszteséget a média szenzációsnak ható hamis állításokkal próbálja leplezni, amikor a megújulók által ingyen termelt áram túlkínálatáról, exportálható villanytermelésről, a naperőművek Paks feletti győzelméről beszél.

Ezek a gazdasági szempontból teljesen abszurd események arra figyelmeztetnek, hogy az ideológiai alapú megújuló energiatermelés fejlesztése zsákutca, amiből ki kellene jönni. 2040-re a villamosenergia-igény kielégítésére a magyar rendszerben akár 6000 MW-ot megközelítő saját rendelkezésű, folyamatosan üzemeltethető erőmű kapacitás működésére is szükség lehet. Márpedig a tervezett 12000 MW naperőművi, erősen időjárásfüggő, 13-15 százalékos kihasználhatóságú kapacitás ezt a feladatot nem tudja ellátni. A villamos energia, ellátás biztonságot nyújtó mennyiségben pedig nem tárolható. Ezért jelentős mértékű importra is szükségünk lenne, amivel az új Nemzeti Energiastratégia számol. Az import azonban egy látszólagos kapacitás, amivel nem mi rendelkezünk.  A biztonságot csak az jelentheti, ha a termeléshez szükséges szabályozható teljesítményű erőművekkel a közösség, az adott állam rendelkezik. Más államoktól való kereskedelmi beszerzés, az importvillany nem nyújt biztonságot, mert nem csak a termelés technikai lehetősége korlátozott, de a potenciális exportálók lehetőségei is meghatározóak. A nagyarányban elavult régiós hagyományos erőműpark elöregedése, a banki manipulációk miatt nagyon magas CO2 kvótaárak és a politikavezérelt energetika (atomerőművek kivezetése) miatt már középtávon sem lesz importálható villany régiónkban.

A magyar villamosenergia-rendszer megbízható, gazdaságos működését csak egy optimális struktúrájú, a megújulókra, a rendszerszintű egyensúlyt biztosítani tudó szabályozható földgáz-tüzelésű erőművekre és az ellátásbiztonságot garantáló atomerőművi kapacitásra támaszkodva biztosíthatja. Ezért szükségesnek tartjuk az erőmű építési stratégia sürgős felülvizsgálatát.

Budapest, 2021. június 15.
Az Energiapolitika 2000 Társulat Elnöksége

Kommentárunk:

A magunkfajta mérnökember néha már belefárad az értelmetlen dolgok láttán az észérvek felsorakoztatásába, és legyint: Csináljátok csak. Egy ilyen hír mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül. Ez ugyanis megmutatja a

  • az ún. klímavédelem totális értelmetlenségét;
  • az ún. klímavédelemnek az energiaellátásra gyakorolt gazdasági, és az ellátásbiztonságot veszélyeztető hatását;
  • a magyar politikai osztály, azaz a parlamenti pártok totális érdektelenségét.

Hat párt képviseletében 199 képviselője van a magyar parlamentnek. A 199 képviselőből egy sem akad, aki felállna, és azt mondja:
„Hölgyeim, Uraim! Álljunk már meg! Hiszen az, hogy betáplálom a 36 Ft-os VRIF-áramot (véletlenszerűen rendelkezésre álló, időjárásfüggő) a hálózatba, és emiatt visszafogom a 16 Ft-ért termelő atomerőmű termelést (ami már műszakilag sem egyszerű feladat), evvel egy gramm CO2-kibocsátást nem akadályoztam meg! Viszont elégetek évente 50-70 milliárd forintot!”
A minimum ebben a szituációban az volna, hogy VRIF-áramot csak akkor engedni a hálózatbe betáplálni, ha

  • a, vagy képesek az áramtermelők ezt UGYANOLYAN ÁRON adni, mint az atomerőmű;
  • b, vagy evvel nyomon követhetően, bizonyíthatóan CO2-kibocsátással járó energiatermelést fogtunk vissza.**

Emlékeztetünk: hazánk adósságállománya percenként 2,6 millió Ft-tal növekszik. És ebben a teljes politikai osztály érdektelensége, nemtörődömsége tükröződik vissza. Azt nem írom le, hogy hozzá nem értése, hiszen ha ezt egy hetedikes gyerek elé tárom, azonnal fölfogja, és megtalálja a helyes választ.

A középkori német mesében szereplő Schilda lakói azért váltak világhírűvé, mert új városházuk épitésénél megfeledkeztek az ablakokról. Ezt úgy igyekeztek pótolni, hogy vödörrel, vékával próbálták a napfényt behordani a sötét épületbe. Itt tart ma Magyarország a 21. században. Néhány gazember kifundálta a tervet, 199 képviselő rábólintott. Néhány ezren lefölözik az évi 60 milliárdos hasznot, 10 millióan pedig sóhajtoznak, hogy valami itt nincs rendben. És pártállástól függően szidják a másik oldalt.
Nyilván nem mondunk újat avval, ha azt mondjuk, nem kívánjuk vissza sem a Rákosi-, sem a Kádár-féle kommunizmust. De fesse ki mindenki magában, mire számíthatott volna az, aki ilyesmiket forgatott volna a fejében. És ha jó elvtárs lett volna az illető, akkor érdemeire való tekintettel maximum azt kérdezték volna tőle meg:
„Elvtárs, elmegyógyintézetbe vagy börtönbe akarsz menni?”

**(Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mi realisták egy percig is hinnénk a levegő CO2-koncentrációjának az éghajlatra gyakorolt hatásában. Erre vonatkozó cikkeink, állásfoglalásaink megtalálhatók honlapunkon.)

2021. június
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.
Print Friendly, PDF & Email