Az álságos klímaharc

Képmutató világban élünk. Képmutató a politika, a médiák, a klímatüntetők. A nyugati sajtó készségesen teret ad minden ostoba kezdeményezésnek, ha a fehér emberek számának csökkentésről van szó.
Így kürtölték a lapok tele a világot Verena Brunschweiger, 38 éves, egyedülálló német tanárnő nevével, aki könyvet írt, amelyben azt ecsetelgeti, milyen hasznos a gyermektelenség az éghajlat szempontjából, merthogy egy gyermek egy év(!) alatt 58,6 t CO2-t termel. Eddig ugyan úgy tudtuk, hogy egy magyar pl. évente 6 t, egy német 9 t, egy amerikai pedig 12 t CO2-t produkál, de ha az éghajlat megmentéséről van szó, elnézünk ilyen apróságot, mint egy nagyságrendnyi tévedés.
A sajtó ugyancsak népszerűsíti a kanadai nők kezdeményezését, akik megfogadták, hogy a klímaválság miatt nem szülnek gyereket.
A google a „no birth canada climate” vagy „birth strike canada climate” keresőszavak kombinációra 56 millió(!) találatot dob ki.
A széplelkek a médiákban ugyan bizonygatják, az állam nem szól bele abba, hogy hány gyereket szüljön egy nő. Mindeközben finoman, de hatásos módon támogatják az életellenes propagandát, ha mással nem, az ilyen félbolondok szerepeltetésével (címoldalon, talkshow-k sztárolt vendégeként), és normálisnak való beállításával. Mindezt az összes nyomtatott és elektronikus sajtótermékben, közösségi médiákban.
Pl: https://www.waz.de/politik/klima-studie-warum-babys-die-groessten-klima-killer-sind-id211289147.html vagy: https://www.quarks.de/umwelt/klimawandel/wie-klimaschaedlich-sind-kinder-wirklich/
A WAZ írása pedig linkeli ezt az amerikai „tudományos” cikket, mely objektivitás látszatát keltve támogatja a gyermekáldás kizárását az éghajlatra hivatkozva.
Furamód, ez a propaganda csak az európai, amerikai és ausztráliai nőket célozza meg (konkrétan megnevezve ezt a három kontinenst). Mi a közös bennük? Igen, a bőrszín. Sehol máshol a világon nem élnek fehérek nagyobb tömbben.
Magyarul, a propaganda leleplezi magát. Az éghajlat másodlagos, ürügynek jó csak, a lényeg, hogy a fehérek ne szaporodjanak.
Vannak (nem fehér emberek lakta) országok a Földön, ahol problémát jelent a túlnépesedés. Ezekben az országokban lehetne próbálkozni felvilágosító propagandával. Ezek az országok ugyanis jelenleg úgy kezelik ezt a problémát, hogy „feleslegüket” Európába exportálják. Ahol ugyanazok a fehér nők, akik médiahatásosan fogadkoznak, hogy megtagadják a nők legszentebb hivatását, szintén médiahatásosan tárt karokkal várják a muszlim és afrikai, általában férfi menekülteket („Refugees welcome!”). Na, ennyire komoly az ő klímavédelmi harcuk.
Az elmúlt években (2015 óta felerősödve) 4-8 millió muszlim és afrikai érkezett Európába, gyakorlatilag 99 %-ban illegálisan. Ami a szülni nem akaró „hölgyek” logikáját követve évi 350 millió tonna CO2 kibocsátást okozott és okoz a kontinensen. Amelyhez sem a politikai vezetőknek, sem a médiának, sem a hisztériásoknak egy szavuk sem volt.
Fentiek alapján bizonyossággal mondhatjuk, Grétácska sohasem fogja az alábbiakat mondani:A képfeliraton Greta Thunberg New Yorkban elhangzott klasszikus mondatai:
Hogy merészelitek?
Leromboljátok jövőnket!
Elloptátok gyermekkoromat!Nem tartozik a tárgyhoz szorosan, csak találkoztunk az interneten a mánia legújabb alkotásával.
San Franciscoban készítettek egy óriási faliképet Gretáról.Amiről az embernek óhatatlanul Orwell klasszikus műve és klasszikus mondása jut eszébe:1984 – Big Brother is watching You. A nagy testvér figyel. És íme, az eredeti, Orwell művének korabeli megfilmesítéséből:

                            Big Brother is watching you

Aki hasonlóságot vél felfedezni a két kép között, az még nem felejtett el normálisan gondolkozni.

2019. november
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.
Print Friendly, PDF & Email