Az ózonlyuk históriája

Aki ismeri honlapunkat, annak számára nem újdonság az immár ötven éve tartó riogatás, pánikkeltés, melynek deklarált fő üzenete, most aztán jaj nekünk, ha…

És “ha” után következő feltételek is eléggé egy kaptafára mennek:

A világot csak úgy tudjuk megmenteni, ha gazdaságunkat tönkretesszük, öntjük pénzünket a feneketlen hordóba az emberiséget fenyegető borzasztó veszély elhárítása ürügyén. A feneketlen hordó alatt pedig azok az erők tartják markukat, amelyek ügyes marketing-munkával, a jól megfizetett tudósok állásfoglalására, “tudományos eredményeire” hivatkozva meggyőzték a világot a fenyegető veszélyről, és az általuk kínált egyetlen megoldásról.

A riogatás igen sokrétű, csak tőszavakban:
– atomfegyverkezés
– neutronbomba
– fegyverkezési verseny
– elfogynak a föld nyersanyagkészletei
– oil-peak
– erdőpusztulás
– dioxin
– savas eső
– a Föld tüdeje
– ózonlyuk
– globális fölmelegedés
– BSE
– SARS
– AIDS
– madár- és sertésinfluenza
– dízelhisztéria, klímahisztéria, NOx hisztéria, és most a korona-hisztéria.

Nagy klasszikusunk, Madách Imre is említi már az Ember Tragédiájában – a Prágai Színben, hogy Kepler (Ádám) kénytelen csillagász tehetségét horoszkópokra elfecsérelni, hogy felesége pénzsóvárságát kielégíthesse. Nem újdonság tehát, ha a mai világ tudósai is nevüket adják a hasonló csereüzletekhez:
“Én adom a pénzt, te pedig szállítod a megrendelt tudományos véleményt.”

Mindegyik riogatásban közös, hogy

  • Van ugyan egy szemernyi igazságtartalma a témával kapcsolatos kijelentéseknek, de a tragédia korántsem olyan mértékű, ahogyan azt lefestik. A helyzet józan megközelítéssel kezelhető, vagy a riogatásról leleplezhető, hogy szűk érdekcsoportok állnak a háttérben.
  • Az utca embere számára, sőt úgy a tudós társadalom egy része, mint a politikusok számára a fenyegető információk ellenőrizhetetlenek.
  • A kapcsolódó matematikai, fizikai, kémiai számítások nem mindenki számára követhetők.
  • Ezekben a számításokban gyakran (vagy szinte mindig) van egy apró hiba, hibás feltételezés, hibás következtetés, hibás számítógépes modellek, viszont ezek nélkül a fenyegetés, riogatás okafogyottá válna.
  • A média partner a riogatásban.
  • A kínált gyógymódok rombolják a gazdaságot, növelik az államadósságot és tényleges eredményt nem hoznak.

Fordítsuk most figyelmünket a riogatás, pánikkeltés egyik jól sikerült iskolapéldájára, az ember okozta ózonlyuk kérdéskörére. Mármint a riogatást megrendelők szempontjából jól sikerült iskolapéldára.

A természetes ózon O3 mindenekelőtt a trópusi régiókban keletkezik és ott is tartja vissza a legtöbb ultraibolya sugárzást. Az antarktiszi régióban viszonylag kevés keletkezik, lévén, hogy ott a napsugárzás ferde szögben éri a földet, így természetes, hogy ott alacsonyabb az ózon koncentrációja a légkörben. Így ott fedezték fel az ózonlyukat a nyolcvanas években[1], annak ellenére, hogy azokban a régiókban az antropogén fluorozott klórozott szénhidrogének (németül FCKW, angolul HCFC-nek vagy CFC[2]-nek nevezik) kibocsátás a nullával egyenlő. Mi az alábbiakban a freon megnevezést használjuk.

Az ózon az alábbi reakció szerint keletkezik O2-ből UV fény hatására:

O2 + UV-fény → 2 O

2 O + O2 → O3 + O

Mivel az ózon egy erős oxidálószer, viszonylag gyorsan le is bomlik az atmoszférában UV-B sugárzás hatására és újra oxigén lesz belőle. A sztratoszférában az ózon-oxigén egymásba történő átalakulása folyamatos, és egyensúlyban van. Ezt az egyensúly tolták el valamelyest állítólag a sztratoszférába jutó freonvegyületek az alábbi egyenletek szerint.

Mario Molina későbbi Nobel-díjas egyenletei, hogyan katalizálja a klór az ózon bomlását.

Az atmoszféra ózontartalmát DU = Dobson Unit-ban mérjük. Ha az atmoszférában lévő összes ózont elszeparálnánk és koncentrálnánk, ez egy 3 mm vastag réteget adna. Ez felel meg 300 DU koncentrációnak.

Az ózonkoncentráció változása az Antarktisz fölött.

Így változik az ózonkoncentráció az Arktisz fölött.

Az ózonmennyiség az Antarktisz fölött általában 150 és 300 DU között ingadozik. Az ingadozás az Arktisz fölött 350 és 500 DU között mérhető.

Nos, ez a 3 mm vastag ózonréteg valójában a 10 és 60 km közötti magasságokban oszlik el, azaz tényleges koncentrációja a magasságtól függően 0 és 8 ppmV között van. És most jön a trükk.
Azt jelenti, az ózonlyuk, hogy kilyukadt az sztratoszféra ózonernyője valahol, jellemzően az Antarktisz felett? És ott folyamatosan jönnek a Földre a gyilkos UV-sugarak?

Egy frászt. Ózonlyuk annyit jelent közmegegyezés alapján, hogy a koncentráció 220 DU alá, azaz a maximális érték 73 %-a alá esett. Mit is jelent ez ppm-ben? Körülbelül annyit, hogy az ózonkoncentráció nem 0 és 8 ppm között ingadozik a sztratoszférában, hanem 0 és 6 ppm között. És ez mit jelent? Csupáncsak annyit, hogy a sztratoszféra nem ózon gáz tartalma a 99,9992-100 % helyett 99,9994-100 % között ingadozik. Már ha hitelt adunk minden vonatkozó mérésnek. (Alább megtudjuk, miért van jó okunk ebben kételkedni.)

Értjük? Ha a komplett atmoszféra “ózonlyuk” nélkül az UV-sugarak 75 %-át tartja vissza, ózonlyuk jelenlétében ez a mérőszám 74,9995 % lesz. Mérhető az UV-sugárzás növekedése a Föld (Antarktisz) felszínén? Már a kérdése föltevése is a másik ember intelligenciaszintjében történő kételkedést jelenti. És akkor még mindig van egy olyan aspektusa a dolgoknak, ami mellet nem mehetünk el. Miből is keletkezik az ózon? A kétatomos oxigénmolekulából? De hiszen az akkor is az UV-sugarak rendelkezésére áll, ha néhány kósza freon molekula több ezer km megtétele után megtáltosodott, súlyos fajsúlyát leküzdve fölszökött a sztratoszférába és reakcióba lépett az ózonnal!!!

Kary Mullis 2000-ben interjút adott a Süddeutsche Zeitung Magazinjának. A riporter szóba hozza a Nobel-díjas Mario Molina ózonréteg kutatót, mire Mullis a következőket válaszolja:

Mullis: Molina egy betegápoló, nem tudós. Egyszer találkoztam vele egy, a Nobel-díjasok számára adott koktélpartin. Hogy beszélhessek vele, még szörnyen unalmas könyvén is átrágtam magamat. Megszólítottam. “Mit nem értek én? A Napból jövő UV-sugár találkozik az O2 molekulával és azt ózonná alakítja, amely távol tartja a Földünk számára káros UV-sugarakat. Ha ez az ózonréteg valamilyen okból vékonyabb volna, akkor több UV-sugárzás hatol át rajta, és az alatta lévő O2-molekulával menne végbe ugyanez a reakció. Az ózon-oxigén egyensúly tehát helyreállna. Ózonlyuk csak akkor keletkezhetne, ha az atmoszférából eltűnne az összes oxigén.”

SZ: Erre mit válaszolt Molina?
Mullis: “Ez nagyon komplikált.” Mire én: “Magyarázd már meg nekem, nem vagyok hülye. Hol van a probléma? Ha a nap rásüt egy bolygóra, melynek atmoszférájában oxigén van, akkor egy bizonyos magasságban mindig fog egy ózonréteg kialakulni, amely elég vastag lesz, hogy védje a felszínt a káros UV-sugaraktól.” Mire ezt válaszolta: Ezt úgysem értenéd. És faképnél hagyott. Éreztette velem, nem kíván a kérdésről beszélni, még csak meg sem kérdezte, minek alapján teszem állításaimat. Molina azoknak a tudósoknak az iskolapéldája, akik az egész világot félrevezetik, hogy hírnévhez, elismeréshez jussanak.
…” (SZ Magazin, 2000.06.23.)

Úgy tűnik, 20 éve még a sajtónak szabad volt bátrabban kérdeznie, illetve a választ közölnie. Ma ilyen interjú a sajtóban sehol nem jelenhetne meg.

A korabeli mérések szerint ózonlyuk már az ötvenes években is létezett, amikor még híre-hamva sem volt a freonoknak. Dobson akkor ezt ózon-anomáliának nevezte el. (Alább olvasni fogunk róla, már az 1920-as években is fölfedezték az arktiszi ózonréteg változását az évszak függvényében.)

A nyolcvanas években két légkörkémikus, Paul Crutzen és Mario Molina dolgozta ki a freonok ózonkárosító hatásának elméletét. Ezért 1995-ben Nobel-díjat kaptak.

Eszerint az freonokból klóroxid ClO, majd klórdioxid ClO2 képződik. Ez tovább alakul a rövid életű diklórperoxiddá Cl2O2, amelyből Cl szabadul fel. Ez katalizálja az ózon bomlását oxigénné.

Csak 20 évvel később merültek fel tudományos kételyek, hogy a papíron jól mutató egyenletek a valóságban nem, vagy csak igen lassan (tízszer lassabban) játszódnak le a sztratoszférában.

A témáról itt olvashatunk a Nature c. természettudományos folyóiratban.

https://www.nature.com/articles/449382a

Ebből idézünk néhány mondatot.

Húsz évvel a Montreali jegyzőkönyvek aláírása után úgy tűnik, töredezni kezd a konszenzus a freonok ózonkárosító hatásának kérdésében. Markus Rex, a Potsdami Alfred-Wegener Sarkvidéki és Óceánkutató Intézet atmoszférakutatója nem akart hinni a szemének, amikor szembesült a diklórperoxid (Cl2O2) bomlási sebességével, amelynek döntő befolyása van (volna) az ózon lebontására. A NASA Pasadenai Propulsion Laboratory által mért fotolízis értékek csaknem egy nagyságrenddel alacsonyabbak az eddig elfogadottnál.

“Ennek messzemenő következményei vannak.” – mondja Rex. Ha a mérések helyesek, újra kell írni az ózonlebontás kémiáját.

Más kutatólaboratóriumokban is nő a bizonytalanság. “Az ózon és a kloridok kémiájának eddigi ismeretei összedőltek.” – mondja John Crowley, a Mainzi Kémiai Max Planck Intézet kutatója.

“A közelmúltig minden tiszta és világos volt.” – mondja Neil Harris, a Cambridge Egyetem European Ozone Research Coordinating Unit vezető kutatója. “Most olyan a helyzet, mintha a hídból kihúztak volna egy fontos cölöpöt.”

2021. januárjában a “Welt der Fertigung” ipari alkalmazástechnikai szakfolyóirat interjút készített Prof. Dr. Carl Otto Weiss-szel a Braunschweigi Német Meteorológiai Intézet nyugalmazott professzorával.

Carl Weiss fizikus professzor

Idézzünk ebből is néhány mondatot.

“A csillagászok már az 1920-as években felismerték, hogy az ózonkoncentráció az évszakok függvényében változik. Furcsa, hogy az Antarktisz fölött van hatása állítólag a freongázoknak – egy olyan régióban, ahol garantáltan nulla a freonkibocsátás. Nincs tudomásom róla, hogy bári megismételte volna Crutzen kísérleteit, amelyek hibás feltételezéseken alapultak, és így hibás következtetésekhez vezettek a freonok ózonkárosító hatását illetően. Crutzen egykori kutatóhelye 2010-ben egy nyilatkozatot adott ki, melynek értelmében a sztratoszféra klórkémiáját újra kell írni.
Riporter: ezek szerint a freonok hatása az ózonrétegre az első pillanattól kezdve komplett csalás volt?
Weiss: az iparban nem szokatlan, hogy ilyen eszközöket vessenek be a saját monopóliumok biztosítása érdekében. Ami új, hogy a csalárd eszközök alkalmazása a saját üzleti érdekek mellett a világ lakosságának széles körű elszegényedéséhez is vezetett.
Riporter: Ha ez így van, lehet, hogy az érdekelt felek a CO2-hisztériát ugyanolyan forgatókönyv alapján hozták be a köztudatba?
Van egy részletes elemzés. Ebben az 1000 oldalas műben Karen Liftin, a szerző fehéren feketén leírja, hogy az ózon-kampány során szerzett tapasztalatok segíteni fognak a CO2 okozta éghajlatváltozást is elhitetni az emberekkel. (Véletlenül se értsük félre. Liftin nem figyelmeztet az ózon és a CO2-svindli veszélyeire, hanem mintegy orwelli útmutatásként írta meg könyvét: Az ózonlyuk példája nyomán hogyan kell átverni a világot és elhitetni vele a CO2-svindlit.
(Weiss professzor ezek után említ példákat a CO2 hőmérséklet-növelő hatásának lehetetlenségére, ezeket nem részletezzük, ezek honlapunk több bejegyzésében is megtalálhatók.)
Riporter: Mire vezethető vissza, hogy a CO2-pánikkeltés politikája olyan könnyen keresztülvihető volt?
Dr. Weiss: Időközben igen sok állás, kutatói hely függ az “ember okozta klímaváltozás” teóriájától. A politika számára a félelemkeltés miatt új távlatok nyílnak meg.
Hasonló félelemkeltő mechanizmusokkal stabilizálta hatalmát az inka birodalom, amennyiben azt mondta, ha nem hozunk emberáldozatot, a Nap nem kel föl. Ráadásul a lakosságnak végig kellett néznie az emberáldozatot. Senki sem merte az uralkodó hipotézist – a napfölkelte függését az emberáldozattól – kétségbe vonni, nehogy ő legyen a következő áldozat.

[Közzétevő: Mi egy kicsit másképp magyarázzuk a riogató kampányok sikerét. Udo Ulfkotte klasszikus könyve (Megvásárolt újságírók) óta tudjuk, a titkosszolgálatok, illetve helyesebb, ha nevén nevezzük: az USA titkosszolgálatok árgus szemekkel figyelnek mindenkit, akiből véleményformáló újságíró vagy politikus lehet, pártállástól függetlenül. Ennek az esetek nagy többségében szoros együttműködés lesz a vége, amit nem lehet klasszikus titkosszolgálati beszervezésnek nevezni. A klasszikus titkosszolgálatok helyét mára igen nemes célokat a zászlójukra tűző alapítványok veszik át. Az együttműködés igen diszkrét, és lefedi egy bizonyos ország teljes pártpalettáját. Hasonló mechanizmusok alapján válik valaki befutott újságíróvá. Magától értetődik: A média támogatása nélkül nem sikerül, nem sikerülhet semmiféle szemfényvesztés. Tehát a hamis riogatásoknak az ózonlyuktól a koronavírusig három oszlopa van:

– korrumpálható vagy zsarolható politikusok
– korrumpálható médiaszereplők
– korrumpálható tudósok.
Politikusok esetében nem kell föltétlenül egyéni zsarolhatóságra, megvesztegetésre gondolni. Ehelyett megteszi a diszkrét utalás az ország sanyarú gazdasági helyzetére, esedékes hitelfölvételekre, vagy arra, hogy egy bizonyos más politikai erő is hatalomra kerülhet a következő esedékes választásokon. Aztán, ha a gépezet beindult, idővel önjáróvá válik. Senkinek eszébe nem jutna, tudományos eredményekben kételkedni, főleg, ha azokat Nobel-díjjal honorálják.]

De térjünk vissza a freonokhoz. Fentiek azt jelentik, a freonokkal nem lehet megmagyarázni az ózonlyukak keletkezését. A konszenzus a freonok ózonrétegre gyakorolt hatásáról évszázadunk első évtizedében megszűnt.

Hogyan? Létezik az, hogy két tudóscsoport (USA és Németország) egymástól függetlenül egyformán tévedett? Mégpedig olyan nagyságrendben, hogy a tévedés vezetett a Montreali Jegyzőkönyvekhez, amely egyezmény betiltotta a freonok használatát világszerte? És a tévedésért a két tudós Nobel-díjat kapott?

Nem furcsa ez a sok véletlen, és az emberiségnek milliárdos károkat okozó tévedés? Nem lehet, hogy itt nem tévedésről, hanem tudományos csalásról van szó? Van esetleg valaki, aki profitált a tévedésből vagy csalásból?

Nézzük meg tehát, van-e a történetnek egy másik szála.

Edgar Bronfman, italkereskedő, majd Du Pont fő részvényes

1924-ben Samuel Bronfman Kanadában egy kis viszkidesztilláló üzemet létesített, amely mesés összegeket keresett az amerikai prohibíció idején az USA-ba irányuló alkoholcsempészéssel. Bronfman 1928-ban fölvásárolta a Seagram & Sons céget, amely hamarosan a világ egyik legnagyobb italkereskedője lett. A céget fia, Edgar vitte tovább, aki a nyolcvanas évektől kezdve elkezdte a Du Pont vegyipari óriáscég részvényeit fölvásárolni, és így sikerült saját embereit az igazgatótanácsban elhelyezni. Nos, ez a Du Pont cég eleinte határozottan tagadta, hogy fő termékei, a freonok bármiféle káros hatással lehetnének a légkörre. Később véleménye homlokegyenest ellenkezőjére változott. Ennek oka, hogy a freonok szabadalmai 1990-ben lejártak, onnantól fogva bárki gyárthatta volna azokat, így a Du Pont haszonkulcsa visszaesett volna. A német és japán vegyipar már készült 1990-re, hogy kezdhesse gyártani azokat. Viszont a Du Pont idejekorán szabadalmaztatott helyettesítő anyagokat, melyeket ugyanaz a tudós társaság ártalmatlannak nyilvánított az ózonrétegre.

Nos, ez a Du Pont finanszírozott szerte a világban a nyolcvanas évek elejétől kezdve kutatásokat saját termékeinek ózont károsító hatásáról. A világsajtót elárasztották a jelentések a megvakuló új-zélandi bárányokról, a halak súlyos szembetegségeiről, a rákos bőrbetegségek robbanásszerű terjedéséről.

A folytatást ismerjük. 1987-ben a világ államai az ENSZ UNEP programjának égisze alatt a Montreali Egyezmény keretében megegyeztek a freonok betiltásáról. Az egyezmény 1989-ben lépett életbe. Az antarktiszi ózonlyuk mérete azóta is ingadozik, hol kisebb, hol nagyobb lesz. A freonok betiltása után eltűntek a sajtóból a tudósítások a megvakult bárányokról, beteg halakról. A földre érkező UV-sugárzás mérhető módon nem csökkent. Az utca embere, és feltehetően a politikusok azóta is meg vannak győződve arról, hogy ózonlyuk azt jelenti, hogy azon a részen fölöttünk hiányzik az ózon és életveszélyes alatta tartózkodni.

Az ózonlyuk-elméletnek ezen kardinális hibája mellett más hibái is vannak: nevezetesen, hogy

  • nem veszi figyelembe a Föld természetes, vulkanikus eredetű klórgáz-kibocsátását, nem számol a freonok nagy fajsúlyával, kémiai stabilitásával,
  • nem akar tudni róla, hogy az atmoszféra ózon-értékei a természetes éves ritmus és a nap aktivitás következtében ± 15 %-os tartományban ingadoznak.
  • Az ózon koncentráció az egyenlítő fölött a legnagyobb, a sarkvidékek felé távolodva folyamatosan csökken. Senki föl nem teszi a kérdést: Miért nem a kibocsátások régiói fölött detektálják az ózonlyukakat? Vicces kis mechanizmus. A freonok elvándorolnak az északi féltekéről, az USA-ból az Antarktisz fölé, hogy ott kilyukasszák az ózonpajzsot?

A freonok felhasználásából a virágkorban évi 1,4 mio t klór és 450 ezer t fluor került az atmoszférába, amely eltörpül a vulkánok évi 36 millió t-s kibocsátásához képest. Ehhez jönnek még egyéb kibocsátások, mint pl. fosszilis égetés.

Az akció modellként szolgált az érdekeltek számára a következő, még nagyobb, és a világ nemzetgazdaságait még inkább károsító akcióhoz, az IPCC létrehozásához és a CO2-hisztéria elterjesztéséhez, az energiagazdálkodás és így a nemzetgazdaságok tönkretételéhez, milliárdos befektetésekhez életképtelen rendszerekbe, az atomenergia ellehetetlenítéséhez. Amely az életszínvonal csökkenését, az államadósságok megugrását, a versenyképesség visszaesését jelenti olyan országokkal szemben, amelyek nem vevők a hisztériára. A világ ebből a szempontból két csoportra osztható fel:

Fehér nemzetek lakta területek, mint Észak-Amerika, Ausztrália, Európa. Ezek az országok vevők a klímariogatásra.

Ázsiai országok. Ezek a népek hagyományaikhoz híven udvariasan mosolyognak, bólogatnak minden nemzetközi egyezménynél, mindent aláírnak, aztán ezrével építik szénerőműveiket.

Afrikának szegénységéből kifolyólag nincs számottevő szerepe a kérdéskörben.

Nézzük meg végül, milyen mérési adatok találhatók az ózonréteg vastagsága és a Földre jutó UV-sugárzás teljesítménye (W/m2) közötti összefüggésről, ezek időbeni változásáról.

Az egyik mű:

Environmental effects of ozone depletion, UV radiation and interactions with climate change

Az ózonlyuk és UV-sugárzás környezeti hatásai, és kölcsönhatásai az éghajlat-változással.

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6155474/

Ennek konklúziója:

AZ ÓZONRÉTEG REGENERÁLÓDÁSA A FREONEOK ATMOSZFÉRÁBA JUTÁSA MEGAKADÁLYOZÁSÁNAK KÖVETKEZTÉBEN NEM MÉRHETŐ AZ ANTARKTISZRA JUTÓ UV-SUGÁRZÁS ALACSONYBB SZINTJÉBEN. ENNEK OKA, HOGY AZ UV-SUGÁRZÁST KÜLÖNBÖZŐ FAKTOROK BEFOLYÁSOLJÁK, MINT AEROSZOLOK, FELHŐK, STB.

Hogy a kutatóknak ilyenkor az egyetlen lehetséges következményt kellene levonni, és erről úgy a sajtót, mint a politikát értesíteni, nevezetesen, hogy hagyjuk már abba ezt az ózonlyuk-őrültséget, természetesen még 2017-ben sem jut eszébe senkinek.

Az osztrák Institut für Meteorologie (BOKU-Met) an der Universität für Bodenkultur Wien
2008-ban készített egy tanulmányt
Monitoring von stratosphärischem Ozon und spektraler UV-B Strahlung auf  dem Hohen Sonnblick (A sztratoszférikus ózon és a spektrális UV-B sugárzás vizsgálata a Hohen Sonnblick hegycsúcson*, címmel.
*Ausztria, Alpok 3000 m magasságban.

A tanulmány, amely nem vonja kétségbe a freonok hatást az ózonréteg csökkentésében, megállapítja többek között, hogy az elmúlt 30 év ózontartalom csökkenési trendje kb. 10 éve, tehát 1998 óta megfordulni látszik. Hogy ez a trendfordulat a sztratoszféra klórtartalmára vezethető-e vissza, vagy más okokra, mint pl. a 11 éves napciklusokra, nem állapítható meg egyértelműen. Úgy tűnik, a legalacsonyabb ózonértékeket az El Chichon és Pinatubo vulkánok kitörései után mérték. Hogy a klímaváltozás milyen szerepet játszik az ózonréteg vastagságának változásában, még nem állapítható meg egyértelműen.

Mindenesetre figyelemreméltó két ábra a tanulmányból.

Az ábra alapján úgy tűnik, a freonok betiltása óta növekszik az ózonréteg vastagsága Ausztria fölött. De a tanulmány óvatosan úgy fogalmaz, hogy nem állapíthatók meg egyértelmű trendek, több tényezőt is figyelembe kell venni, mint klímaváltozás, vulkánkitörések.

Ezen ábra ugyanabból a tanulmányból az UV-sugárzás teljesítmények éves változását mutatja be. Mint látjuk, ez az évszakoktól függő ingadozásokon felül semmi trendet nem mutat. Az UV-sugárzás független az ózonkoncentrációtól.

Heinrich Kaase, a Berlini Freie Universität professzora 2001-ben, az ózonlyuk hatásáról szervezett szimpóziumon azt nyilatkozta, eddig nem sikerült az ózonlyukak hatását UV-sugárzás mérésekkel kimutatni. A Deutschlandfunk közszolgálati rádió erről ilyen címen tudósított: Bizonytalanok a következmények.

A szálakat a háttérből mozgató személy, Edgar Bronfman 2013-ban elhunyt. A sajtó alkalmanként filantrópnak szokta őt nevezni. Nos, fentiek alapján ennek pont az ellenkezője az igaz, csakúgy, mint a szintén filantrópnak titulált Bill Gates esetében, aki nemcsak a vakcinabizniszben mozgatja a szálakat, hanem mint hírlik, a fejébe vette, hogy gigantikus CaCo3 pormennyiségeknek az atmoszférába juttatásával “menti meg az emberiséget” a globális fölmelegedéstől. Szándékához megnyerte (megvásárolta) a Harvard-Egyetem tudósait.
Az úgynevezett tudósok emellett ecsetelgetik sok millió tonna kéndioxid (SO2) atmoszférába juttatásának előnyeit. A sajtó pedig mindehhez jó képet vág, ahelyett, hogy rámutatna: Erre van az elmegyógyintézet!
Köszönjük, nem kérünk a filantrópokból. De ez már egy másik történet.

2021. március
Összeállította:
Király József
okl. vegyészmérnök

[1] Legalább is a főáramú sugallata szerint. A valóság az, hogy a kutatók már az ötvenes években detektálták az ózonkoncentráció ingadozását.

[2] Annak függvényében, hogy tartalmaznak-e hidrogént.

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.
Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us: