Kategória: Király József

DÍZEL: REHABILITÁLVA, köszönhetően a koronavírusnak

Szerény számításaink szerint a koronavírus hisztéria napi 67 milliárd Ft kárt okoz a népgazdaságnak*. Ezt a számot 24-gyel elosztva azt kapjuk, hogy a vírus vagy a helytelen védekezés ellene óránként 2-3 milliárd Ft kárt okoz. És ez fog tartani mindaddig, amíg tisztelt illetékeseink be nem látják, hogy a gazdaság tönkretételén kívül más módszerek is vannak a helyzet kezelésére, lásd pl. Svédországot, ahol a vírushelyzet pragmatikus kezeléséből adódóan az összkiadások néhány tízezer euróra tehetők. És ez a gigantikus mértékű károkozás ugyanúgy megvan Európa többi részében is. Tehát nem sok pozitív hozadéka van a vírushelyzetnek. Jelen írásunkban a kevés pozitív következmények egyikét ismertetjük.

Szabad enciklopédia?

A tudósok 97 %-a elhiszi (döntő befolyásúnak tartja) az ember okozta klímaváltozást és helyesnek tartja a gazdaság tönkretételét úgymond az éghajlat megmentésének ürügyén?
Akik a mítoszt terjesztik, önmaguk sem hisznek benne. De mindent elkövetnek azért, hogy a társadalom azt elhiggye. Azt is keresztülviszik, hogy az ún. “szabad enciklopédia” törölje a mítoszban kételkedő tudósok listáját.

Pánik a pánikkeltők körében

Ez év január 2-a negatív hőmérsékletrekordot, -64,9 °C-ot eredményezett a grönlandi Summit mérőállomáson. Az adatokat a Dán Meteorológiai Intézet is megerősítette. A riogatásokban olyannyira jeleskedő magyar média pedig hallgat. Hírzárlatot rendeltek el valakik? Létezik még ilyen, hogy az összes sajtótermékre, TV-re, rádióra kiterjedő átfogó cenzúra?