FFF-tüntetés Hamburgban az aszályt okozó klímaváltozás ellen

Az élet nem habostorta, ahogyan az a Tanú c. filmből ismerjük. Ezt kellett megtapasztalni a kis klímahisztéria epigonoknak is, akik hetek óta éjjel-nappal tüntettek a hamburgi Gänsemarkt-on (libapiac, nomen est omen) az ember okozta klímaváltozás ellen, annak minden katasztrofális következményével együtt, úgymint globális fölmelegedés, elviselhetetlen hőség, aszály, vízhiány. Csak az a mocsok klíma nem volt partner a riogatásban. Semmi aszály, semmi hőség, ömlött a zápor, ahogy csak bírt.

De nem csak az időjárás volt piszok világunk megmentőivel. Még a csúnya rendőrség is terrorizálta a kis klímaharcosokat, amennyibe felszólította őket, hogy az időjárás-jelentés szerint várható vihar miatt bontsák le sátraikat.

Annika Kruse, hamburgi Greta-pótlék felháborodottan csicseregte:

„Két hete tiltakozunk hamburgi klímasátrainkban, mert a politika nem hallgat ránk, a tudományra és a Párizsi Klímaegyezményekre. (Sic, ilyen sorrendben.) A rendőrség pedig a kiskorú tüntetők ürügyén (javarészt 16 éven aluliak) olyan feltételeket szab, amelyek lehetetlenné teszik tiltakozásunkat. Még azt sem engedték meg, hogy az erősen viharos időbe fölépítsük sátrainkat. (Sic!)”

Annika Kruse twitter-bejegyzésére megkapta a méltó válaszokat. Ezek megkérdőjelezték a klímaharcosok matematikai, meteorológiai alapismereteit, véleményt nyilvánítottak a világ megmentőinek értelmi színvonaláról. Javasolták, kempingezés helyett iskolába járjanak, és teljes mértékben helyeselték a rendőrségi intézkedést. Egyúttal meg volt véleményük a kiskorú éghajlat-megmentők szüleiről is.

Amihez mi csak azt tesszük hozzá innen Magyarországról:
Nem hogy az éghajlattal, de még az alapvető matematikai, fizikai, kémiai meteorológiai ismeretekkel sincsenek tisztában a klímatüntetők. De hát egyszer már megírtuk ezt. Klímaaktivista és alapvető ismeretek – ezek egymást kizáró, antagonisztikus fogalmak.

Az itt
https://www.journalistenwatch.com/2020/08/27/wenn-wetter-klima/
megjelent írás nyomán

2020. augusztus

Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.
Print Friendly, PDF & Email