A „zöld” energiapolitika legnagyobb hibája, hogy a környezetvédelem célkitűzését felváltotta a „klímavédelem”.
Márpedig a kettő nem ugyanaz, ezek beszélő viszonyban sincsenek egymással.
A környezetvédelem célja, hogy ne bocsássunk ki a környezetbe, a talajba, a levegőbe, és az élővizekbe olyan anyagokat, amelyek károsítják az emberi egészséget és az élővilágot.
Ezzel szemben a klímavédelem célja megakadályozni az éghajlat állítólagos veszélyes mértékű melegedését, akár azon az áron, ha ezzel még több káros anyagot bocsátunk ki a környezetbe, a talajba, a levegőbe, és az élővizekbe.
És ez a megállapítás nem túlzás.
A „veszélyes” melegedés oka ugyanis a hivatalos magyarázat szerint az ember által kibocsátott széndioxid, amelynek csökkentése az elsőrendű cél.
Mivel az antropogén széndioxid emisszió legnagyobb része a közúti közlekedésből, valamint a villamos energia termelésből származik, végső távlati cél úgy termelni villamos energiát, hogy ne járjon széndioxid kibocsátással, miközben a közúti közlekedést és szállítást át kell állítani villany autókra, villany buszokra, villany kamionokra.
Ha ez megvalósul, a villanyáram fogyasztásunk a duplájára növekszik, amit azután majd főleg szélturbinákkal és napelemekkel kellene megtermelni.
A megbízhatatlan működésű, alacsony kapacitás kihasználtságú szél és naperőművek megépítése, valamint a rövid élettartamuk lejárta után hátramaradó veszélyes hulladékok kezelése jelentős káros anyag kibocsátással jár, és ez ellentmond a hagyományosan értelmezett környezetvédelmi követelményeknek.
Hasonló a probléma a villanyautókhoz szükséges akkumulátorok gyártása, és ezek tönkremenése után a hátramaradt veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatban is.
Egyelőre tekintsünk el attól, hogy fenyegeti-e az emberiséget klímakatasztrófa, és attól is, hogy a széndioxid szennyezheti-e a levegőt, és okozhat-e klímaváltozást, és vizsgáljuk meg, hogy az EU „zöld” energiapolitikája kínálhat-e megoldást az energia probléma kezelésére.
Vegyük először a villanyáram termelést
Villanyáramot erőművekben termelünk. A megtermelt áram bekerül a villamos átviteli és elosztó hálózatba, ahonnan a fogyasztók vételezik az áramot. A hálózat energiát tárolni nem tud, oda minden percben ugyanannyi elektromos energiát kell betáplálni, amennyit kivesznek belőle (plusz a hálózati veszteség). Ha pedig az egyensúly felborul, a hálózaton jelentős feszültség és frekvencia ingadozás léphet fel, amely miatt tömegesen mehetnek tönkre a hálózatra kapcsolt villamos berendezések. Az egyensúly megtartása a rendszerirányítás feladata, feltéve, hogy a rendszer úgy van felépítve, hogy lehetővé teszi a szükséges beavatkozásokat.
A villamos erőművek három fő típusát lehet megkülönböztetni:
1) Vannak alap erőművek, ezek ideális üzemmódja, ha egyenletes terheléssel folyamatosan működnek, ilyenek a hagyományos hőerőművek és az atomerőművek.
2) Vannak a terhelések kiszabályozására is alkalmas erőművek, ilyenek a vízerőművek, a gázmotoros és gázturbinás erőművek, valamint a szivattyús energiatárolók.
3) Vannak „megújuló” erőművek, amelyek teljesítménye az időjárástól függően ingadozik, ilyenek a szélturbinás erőművek, és a naperőművek egyes típusai.
A villamos erőművek teljes életciklusa három részre osztható.
Az első a beruházás ciklusa, amikor az erőmű még nem termel áramot, viszont jelentős költség és környezetterhelés léphet fel.
A második az üzemszerű működés ciklusa. Ebben az időszakban az erőmű kapacitás kihasználtsága kifejezhető százalékban, de úgy is, hogy az év 365*24 = 8760 órájából, névleges teljesítménnyel működve, hány óra alatt termelné meg az egy év alatt ténylegesen előállított villanyáramot. Fontos azt is figyelembe venni, hogy az idő múlásával egyre nagyobb költséget jelent a rendszeres javítás, megelőző karbantartás (TMK), miközben a környezet terhelés is fokozódhat.
A harmadik ciklusban az erőmű már működésképtelen, befejezte a pályafutását, ezért meg kell szabadulni a hátramaradó hulladékoktól, és lehetőleg helyre kell állítani a környezet megelőző állapotát. Ebben a ciklusban a költség és környezet terhelés összemérhető lehet a beruházási ciklussal. Sajnos erre a befejező ciklusra nem mindig kerül sor, például mert a vállalkozó csődbe ment, és állami támogatásra sem számíthat, így nem képes fedezni a „romeltakarítást”.
A klímabarát energiapolitika egyik alapvető célja megszüntetni, felszámolni a szenes hőerőműveket és az atomerőműveket is, habár az utóbbiak nem bocsátanak ki széndioxidot. Más szóval: nincs szükség alaperőművekre. Olyan ez, mint amikor egy ház alól kilövik az alapot. Sebaj, mondják a zöldek, legfeljebb szükség esetén majd importálunk villanyáramot olyan országokból, ahol még nem zöldültek meg teljesen a politikusok. Ezt a koncepciót követi példamutató és következetes módon Németország, megfeledkezve arról, hogy ha mindegyik EU tagállam ennyire bezöldülne, akkor már régen összeomlott volna az EU villamos energia ellátási rendszere, és ott tartanánk, mint a világháborút követő években.
A radikális zöld klímavédő koncepció szerint ki kellene küszöbölni a vízerőműveket és a gáz erőműveket is, azonban egyelőre még ezekre szükség van, hogy ki lehessen szabályozni a siralmasan alacsony, 15-20% körüli kapacitás kihasználtságú, kiszámíthatatlan működésű „zöld” erőművek teljesítmény ingadozását. Bár a rendelkezésre álló vízerőmű kapacitás korlátozott, a gázturbinás kapacitás elvileg tetszőlegesen bővíthető lenne, feltéve, hogy van elég gáz.
És ebben áll a „zöld” energia fordulat legnagyobb dilemmája. Ha ugyanis felszámoljuk a hagyományos hőerőműveket és az atomerőműveket, és helyettük időjárás függő szélturbinás és fotovoltaikus erőműveket használunk, akkor a rendszer szabályozásához egyre több gáz erőműre lesz szükség.
Erre persze azt lehetne mondani, hogy nem kell minden „zöld” erőmű mellé gázerőmű, a villamos energia rendszer e nélkül is képes kiszabályozni valamekkora teljesítmény ingadozást. Ez bizonyos mértékig igaz is lehet. Ha azonban az időjárástól függő erőmű kapacitás meghaladja a teljes kapacitás 10%.-át, akkor már súlyos instabilitási problémákra kell számítani.
Ha pedig a villanyáram termelés túlnyomó részét ilyen erőművekkel szeretnénk megtermelni, akkor már a „zöld” teljesítmény ingadozás megnyugtató megoldása (elvileg) csak az lehetne, hogy minden egyes naperőmű és szélerőmű mellé oda telepítünk egy-egy azonos teljesítményű gázturbinás erőművet. Vagyis egy erőmű helyett két erőművet építenénk. És akkor a rendszer úgy működne, hogy a teljes áramtermelés 15-20 százalékát szolgáltatná a „zöld” erőmű, a fennmaradó 80-85 százalékot pedig a gázturbinás erőmű.
A józan paraszti ész persze azt diktálná, hogy akkor mi szükség „zöld” erőműre. No de hol van ma már a józan paraszti ész, egy olyan EU-ban, ahol azt is megszavazták, hogy a férfiak is szülhetnek gyereket?
Fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy ha megépítünk egy erőművet, akkor a beruházáshoz, az erőmű működtetéséhez, és a végső romeltakarításhoz mennyi energiát kell felhasználni, és ez hogyan viszonyul az erőmű teljes üzemképes élettartama alatt megtermelt villamos energiához.
Erről a kérdésről jelent meg nemzetközi tanulmány az Energy c. folyóirat 2013. április 1-i számában. (ld. Irodalomjegyzék).
A tanulmány definiál egy arányszámot, ez pedig az un. EROI index (EROI = Energy Returned on Invested), amely megmutatja, hogy az erőmű a teljes üzemképes élettartama során a befektetett energia hányszorosát szolgáltatja vissza hasznosítható villamos energiaként.
A befektetett energia három részből tevődik össze, nevezetesen: (1) a beruházás során felhasznált energia, (2) az erőmű üzemeltetéséhez és a karbantartáshoz felhasznált energia, és (3) az élettartam végén az erőmű felszámolásához felhasznált energia.
Szerzők az EROI index kiszámításánál a befektetett energiát annak forrása és/vagy a piaci ára alapján nem súlyozták, és a megtermelt villamos energiát sem súlyozták az előállítás (zöld vagy nem zöld) technológiája alapján.
A tanulmány végső következtetése szerint az R<7 EROI index azt jelenti, hogy össztársadalmi szinten a villamos energia termelésbe több társadalmi erőforrást kell befektetni, mint amennyit visszakapunk, emiatt a társadalom nem gazdagodik, hanem szegényedik.
Más szóval: csak azt a projektumot, beruházást érdemes megvalósítani, ahol a befektetett energia legalább hétszeresen megtérül.
Felvethető a kérdés, hogy miért csak a hétszeres megtérülés fölött gazdaságos a beruházás. A válasz az, hogy az energia befektetés mellett nagyon sok egyéb ráfordítás van, amelyeket nem lehet energiában kifejezni.
Már a beruházás előkészítése is hatalmas szellemi munka ráfordítást igényel, a kijelölt terület felmérése, és az erőmű tervezése során magasan kvalifikált földmérők, geofizikusok, talajmechanikusok, építészek, mérnökök, fizikusok, és más szakemberek közreműködésével.
Energiában ki nem fejezhető további erőforrás befektetést jelent az erőmű hely igénye, valamint az üzemeltetés során szükséges munkavédelmi és biztonsági intézkedések, pl. 24 órás fegyveres őrizet atomerőmű esetén, mentők és orvosok folyamatos készenléte, a személyzet kiképzése, betanítása elhelyezése, védőruhák, védőitalok, étkeztetés, továbbá az esetleg előforduló káros anyag kibocsátás esetén a környezet ártalmatlanítása.
Fontos annak felmérése is, hogy milyen gyakorisággal várható súlyos baleset, személyi sérüléssel, esetleg halálos áldozatokkal. Minden ilyen feladatra előre fel kell készülni, és fenn kell tartani a szükséges apparátust, akkor is, ha átmenetileg nem hárul rájuk feladat.
Szélerőművek és naperőművek esetén hatalmas a területigény. Ráadásul az utóbbiakat folyamatosan takarítani kell, a napelem táblákat naponta le kell mosni, hatalmas víz és mosószer felhasználásával, mert ha szennyeződnek, gyorsan leesik, esetleg teljesen meg is szűnik a teljesítményük. Szélturbinás erőműveknél pedig olykor 30-40 emelet magasságban, süvítő szélben kell elvégezni valamilyen műszaki probléma elhárítását.
Minden erőműnek vannak a kockázatai. A baleseti gyakoriságot is a teljes üzemképes élettartam alatt megtermelt energiára vetítve szokták kiszámítani. Érdemes megemlíteni, hogy a „zöld” erőművek egyáltalán nem olyan veszélytelenek, mint sokan hiszik. Egy GWh megtermelt energiára vetítve a súlyos balesetek gyakorisága az atomerőműveknél és a vízerőműveknél a legkisebb.
Mint említettük, az időjárástól függő nap- és szélerőművek teljesítmény ingadozásának kiszabályozásához általában gázturbinás erőműveket használnak. Ezek előnyeként gyakran hivatkoznak arra, hogy az ilyen erőmű csak fele annyi széndioxidot bocsát ki, mint egy hagyományos szenes hőerőmű. Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy a gázt több ezer km távolságról szállítják a helyszínre, és közben van 3-4 % szivárgási veszteség. A földgáz gyakorlatilag metán, vagyis kb. 30-szor erősebb üvegház gáz, mint a széndioxid. Ezért egy ilyen megoldás globális bruttó üvegház gáz emissziója semmivel nem jobb, mint a hagyományos szenes hőerőmű esetén, azzal a különbséggel, hogy az üvegház gáz emisszió nagyobb része nem belföldön mutatkozik, ezért nem terhel minket a kvóta kötelezettség.
Az idézett tanulmányban az időjárástól függő erőművek esetén a villamos energia átmeneti tárolásához szivattyús tároló berendezést javasolnak, amelynek a létrehozása és működtetése ugyancsak energia befektetést igényel.
Ennek megfelelően a szivattyús tároló esetén is definiálni lehet az EROI index fogalmát, amelybe bele tartozik (1) a tároló berendezés megépítése során felhasznált energia, (2) a tároló berendezés üzemeltetéséhez felhasznált energia, és (3) az élettartam végén a tároló berendezés felszámolásához felhasznált energia.
A tároló úgy nyeri vissza a befektetett energiát, hogy a tárolási kapacitását formálisan „bérbe adja” a villamos erőműnek, ahonnan annyi energiát kap cserébe, hogy a befektetett energia megtérüljön. Az erőműre érvényes EROI index kiszámításakor pedig a tárolónak átadott energiát is hozzá kell adni az erőmű által befektetett energiához.
Lássuk ezek után egyes erőmű típusok EROI indexét, ahogyan az a tanulmányban szerepel.
Hagyományos hőerőmű
Ennél a befektetett energia legnagyobb részét a szén kibányászása, és helyszínre szállítása teszi ki. Nem mindegy, hogy milyen szenet használunk, és az sem, hogy felszíni vagy mély művelésű bányából nyerjük a szenet. 50 év átlagos élettartammal és 7500 üzemóra/év kapacitás kihasználással számolva az EROI indexre 29-31 közötti érték adódik, ami azt jelenti, hogy egy hőerőmű az élettartama alatt kb. 30-szor több villamos energiát termel, mint amennyi energiát befektetünk.
Gázturbinás erőmű
Földgáz üzem esetén a befektetett energia túlnyomó része a földgáz kitermelése és tisztítása, gabona alapú biogáz üzem esetén pedig a szántás, vetés, műtrágyázás, növényvédelem, betakarítás. Mindkét esetben az átlagos üzemképes élettartam kb. 35 év, és a kapacitás kihasználás 7500 üzemóra/év. Ami az EROI indexet illeti, ez földgáz üzen esetén kb. 28, biogáz üzem esetén azonban mindössze kb. 3,5. Az utóbbi megoldás tehát gazdaságtalan.
Fotovoltaikus naperőmű
Ilyen erőmű esetén a befektetett energia túlnyomó részét képezi a megfelelő tisztaságú szilícium előállítása, valamint a napelem táblákhoz szükséges anyagok gyártása. Az EROI index attól is függ, hogy a napelem táblákat tetőre szerelik, vagy zöldmezős beruházásról van szó, attól is, hogy amorf kristályos vagy polikristályos napelemeket használnak, és még attól is, hogy szükséges-e szivattyús tároló, vagy a hálózat e nélkül is képes kiszabályozni a teljesítmény ingadozást. A vizsgált naperőmű típusok esetén az átlagos élettartam 15-25 év között, a kapacitás kihasználás pedig 1000-1500 üzemóra/év között volt. A vizsgált különféle változatok esetén az EROI indexre 1,5-4,0 közötti értékek adódtak, ami azt jelenti, hogy a mérsékelt égövben ilyen erőművet építeni nem érdemes.
Naptorony erőmű
A tanulmányban két ilyen erőmű típust vizsgáltak, amelyekben parabola, illetve sík tükröket, valamint fenil, illetve vízgőz hűtést használtak. A két erőmű működését hipotetikusan a Szaharába telepítve vizsgálták, olyan helyen, ahol az átlagos éves besugárzás 2340 kWh/m2. Az EROI index szivattyús tároló nélkül 17-21 között, de még szivattyús tárolóval is 8,2-9,6 között volt, ami jónak mondható. Már csak az a kérdés, hogyan lehet a Szaharában szivattyús tárolót építeni, és hogyan lehet a megtermelt áramot a sivatagból eljuttatni a felhasználóhoz.
Szélturbinás erőmű
Ezeknél a befektetett energia túlnyomó része a beruházáshoz és az élettartam végén esedékes bontáshoz kötődik, miközben az üzemeltetés alig igényel energia befektetést.
Szerzők példaként egy 1,5 MWatt teljesítményű ENERCON E-66 típusjelzésű szélerőművet vizsgáltak, amely Németországban a tengerparton épült fel, kedvező széljárású helyen.
Ennél az EROI index tároló nélkül 16,0 de ha tároló is kell, akkor már csak 4,0. Bár a tároló nélküli 16-szoros energia hozadék kifejezetten jónak mondható, ha azonban túl sok ilyen erőmű épül, nem kerülhető el energia tárolók építése, és ez jelentősen rontja az eredményt, és gazdaságtalanná teszi a beruházást.
Itt érdemes megemlíteni Petz Ernő egyik tanulmányát, amelyben egy 3,2 MWatt névleges teljesítményű ENERCON E-82 típusú szélerőmű beruházás anyagszükséglete olvasható. A fontosabb tételek: 29 tonna kompozit anyag a rotor lapátokhoz, 1,3 tonna alumínium, 73 tonna öntöttvas, 283 tonna acél, és 1750 tonna beton. Ehhez különösebb kommentár nem szükséges.
Csupán annyit érdemes még megemlíteni, hogy ha a Paks-I atomerőmű áramtermelését szélerőművekkel akarnánk kiváltani, 20% kapacitás kihasználást feltételezve, kb. 2800 hatalmas széltornyot kellene felépíteni több ezer hektár olyan területen, amely más célra, pl. mezőgazdasági termelésre is hasznosítható lenne.
Vízerőmű
Szerzők egy 90 MW teljesítményű vízerőművet vizsgáltak, amely Új-Zélandon a Waitaki folyón működik. Üzemképes élettartama 100 év, azonban 50 év után le kell cserélni a turbinákat. Az energia befektetés túlnyomó része, csaknem 94 százaléka az erőmű megépítéséhez kötődik. 3000 üzemóra/év kapacitás kihasználással számolva az EROI index 50, de ha tárolóval is ki kellene egészíteni, akkor is legalább 35 lenne, ami nagyon jónak mondható.
Atomerőmű
Atomerőműveknél a befektetett energia legnagyobb részét az üzemanyag előállítása képezi. Szerzők egy meg nem nevezett típusú és telepítésű 1340 MW névleges teljesítményű atomerőművet vizsgáltak, amelynél 60 év üzemképes élettartammal számolva, 8000 üzemóra/év kapacitás kihasználás mellett az EROI index értéke 75 volt. Valamennyi vizsgált erőműtípus közül ez volt a legjobb eredmény.
Az elemzés összefoglaló eredményét a diagram szemlélteti:
Mindezek alapján levonható fontos következtetés:
Ha valóban emisszió mentesen szeretnénk megoldani a megbízható, biztonságos villamos energia ellátást, ahogyan az EU távlati célkitűzésében szerepel, akkor az egyetlen reálisan megvalósítható lehetőség az, hogy a villamos energia legalább 80 százalékát atomerőművekkel és vízerőművekkel termeljük meg, miközben a fennmaradó 20 % „megújuló” mögé is kiépítjük a szükséges szivattyús tároló kapacitást.
Minden egyéb elképzelés tudománytalan, és műszakilag megvalósíthatatlan.
De még ebben az esetben is gondot okozhat a „megújuló” erőművek hatalmas területigénye, valamint a beruházás és a pótalkatrész utánpótlás óriási anyag szükséglete. A szükséges réz, alumínium, acél, és műanyagok előállítása, a speciális ötvöző anyagok, a lítium, és a ritka földfémek bányászata, feldolgozása jelentős széndioxid kibocsátással és környezet terheléssel jár.
Érdemes röviden áttekinteni a „klímabarát” elektromos autózással kapcsolatos kérdéseket is.
Az elektromos meghajtású autókban hatalmas akkumulátor telep helyezkedik el, amely sok kicsi lítium-ion akkucellából van összekapcsolva, így biztosítva a motor működtetéséhez szükséges feszültséget és áramerőséget. Az akku cella blokkok általában a kocsi alvázában foglalnak helyet. Ezek össz tömege 0,3-0,5 tonna körül van, így az autó önsúlyának 25-35 százalékát képezik. Van olyan megoldás is, amelynél a rendkívül merev akku blokkok egybe vannak építve a teherhordó szerkezettel.
A villanyautó átlagos fogyasztása típustól és vezetési stílustól függően 15-20 kWh/100 km
Az akkumulátorok átlagos várható élettartama 300-500 feltöltés, illetve 5-8 év, amely alatt kíméletes kezelés esetén is a kapacitás évenként kb. 2,3%-ot csökken
A lítium-ion akkumulátorok megengedhető maximális üzemi hőfoka kisütéskor 60 °C, töltéskor 45 °C. Túltöltés, vagy a megengedettnél magasabb feszültséggel való töltés esetén hő fejlődik, ami a lítium ion akkumulátor felrobbanásához vezethet, mivel a lítium olvadáspontja mindössze 180 °C, ezért könnyen olvadékba megy, és elveszíti a mechanikai stabilitását.
A lítium ion akkumulátorokban tárolt energia sűrűsége típustól függően 0,2-0,5 kWh/kg között van. Összehasonlításul: a benzin energia sűrűsége kb. 13 kWh/kg
A lítium ion akkumulátorok gyártása, valamint a tönkremenetelük után a hátramaradó veszélyes hulladék ártalmatlanítása és/vagy reprocesszálása jelentős környezetterheléssel és járulékos széndioxid kibocsátással jár
A német Energetikai és Környezetkutatási Intézet (IFEU, Heidelberg) szerint egy kWh akku kapacitáshoz átlagosan 125 kg CO2 emisszió tartozik és ez nagyon lerontja a villanyautók nettó emisszió egyenlegét. (Forrás: Mezőgazdasági Technika, 2017. októberi szám)
Jelentős környezet terheléssel jár az akkumulátorokhoz szükséges lítium bányászata és feldolgozása is.
A kibányászható lítium legnagyobb része Chilében, Argentínában és Bolíviában, a tengerszint felett 3650 méter magasságban elhelyezkedő Salar de Uyuni sósivatagban található, ahol a kitermelés komoly környezeti károsodással jár, veszélyeztetve a bányászok egészségét, szennyezve a talajt és a vízkészleteket.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a villany autók teljesítmény-elektronikai berendezéseihez, valamint a napelemek gyártásához nélkülözhetetlen ritka földfémek bányászata és feldolgozása is a lítiumhoz hasonló súlyos környezet terheléssel jár, és ezek kitermelésének legnagyobb része Kínában történik.
Mindent összevetve, a villanyautók sem zöldebbek a hagyományosnál, ezeket is le kell gyártani, az energiát meg kell termelni és eljuttatni az akkumulátoraikba, és a tönkremenésük után meg kell szabadulni a hátramaradó veszélyes hulladékoktól.
Mivel pedig a CO2 emisszió 40 százalékát az áramtermelés okozza, ezért az ily módon termelt árammal működő villanyautók működéséhez köthető CO2 emisszió mindaddig meg fogja haladni a hagyományos benzines és dízeles autók emisszióját, amíg az energia mixben a fosszilis energiahordozók aránya nagyobb, mint 20 %. Márpedig a tervek szerint az EU-ban a fosszilis energiahordozók aránya 2050-ben is még 40 % felett lesz.
Fel kell tenni a kérdést, fenyegeti-e klímakatasztrófa az emberiséget, szennyezi-e a széndioxid a levegőt, és okozhat-e a széndioxid klímaváltozást.
Gyakran hallunk ugyanis vezető klíma-elkötelezett zöld aktivistáktól és politikusoktól olyasféle kijelentéseket, hogy: „A széndioxid éghajlatváltozást okozó levegőszennyezés”
Kezdjük a levegő szennyezettséggel. Az iskolában tanultuk, hogy az ember oxigén tartalmú levegőt szív be, és széndioxiddal telített levegőt lehel ki, miközben a növények kivonják a levegőből a széndioxidot, és oxigént bocsátanak ki, a visszatartott szénből pedig víz hozzáadásával, a napsugárzás energiájával szintetizálják azokat a szerves vegyületeket, amelyek táplálékul szolgálnak emberek és állatok számára.
Az emberi test szerves vegyületekből épül fel. Egy 80 kilós ember teste kb. 14 kg szenet tartalmaz, és ez a szén valamikor még a levegőben lebegett széndioxid formájában. Ha nem lenne a levegőben széndioxid, minden élet elpusztulna a Földön.
A széndioxid nem okoz egészségkárosodást. Ezt igazolják többek között a mátraderecskei MOFETTA Széndioxid Gyógy-gázfürdő tapasztalatai, ahol eredményesen alkalmazzák a széndioxidot többek között gyulladásos mozgásszervi betegségek kezelésére. (ld. http://nettravel.hu/matraderecske)
Azt sem szabad elfelejteni, hogy az üvegházas növénytermesztésben egyre gyakrabban használnak széndioxid fejlesztő készülékeket. A szabadtéri levegő átlagos 400 ppm (0,04%) körüli széndioxid tartalma helyett 3-szoros (1200 ppm = 0,12%) széndioxid koncentráció mellett ugyanis megduplázható a terméshozam. És egy ilyen széndioxiddal dúsított levegőjű üvegházban emberek dolgoznak, anélkül, hogy az egészségük károsodna (ld. pl. https://babylon-grow.eu/szen-dioxid-co2-i-44.html és http://nofi.mkk.szie.hu/sites/default/files/files/novenyokologia_2016_0.pdf)
Érdemes még megemlíteni egy rádióhírt a közelmúltból, amely szerint egyes németországi sörgyárak kénytelenek visszafogni a termelésüket, mert akadozik a széndioxid ellátás. Ha a széndioxid tényleg káros lenne, be kellene perelni a sörgyárakat, hogy széndioxiddal mérgezik a 
sörbarátokat. De képmutató módon épp ugyanúgy nem beszél róla senki, milyen CO2-kibocsátással jár a világ sör, ásványvíz és szénsavas üdítő termelése illetve fogyasztása.
Azt a kérdést is feltehetjük, hogy amennyiben az éghajlat valóban melegszik, okozhat-e ez katasztrófát. A hivatalos klímapolitikai álláspont szerint ugyanis már egy 1,5-2 fokos melegedés is visszafordíthatatlan katasztrófához vezethet, és veszélybe sodorhatja az emberiséget. A történelmi és földtörténeti tapasztalat azonban mást mutat.
Az elmúlt több száz millió év során a Föld átlagos felszíni hőmérséklete gyakran volt sokkal magasabb mint most. Egyes időszakokban évmilliókon keresztül 20-22 fok körül volt az átlaghőmérséklet, a mostani kb. 15 fokkal szemben. Ilyen korszakokban nyáron a sarkvidékeken minden hó és jég elolvadt, és azután télen, amikor hat hónapig sötét van, az Északi Sarknál a tenger ismét befagyott, a Déli Sarknál pedig újraképződött a hó és jégtakaró. A bolygó biológiai-ökológiai rendszere pedig köszöni szépen, jól érezte magát. Az élővilágban a legnagyobb kárt általában a mostaninál hidegebb időszakok jelentették, a jégkorszakok szinte megtizedelték az élővilágot.
Hasonló volt a helyzet az emberiség elmúlt néhány ezer éves történetében. 2500 évvel ezelőtt pl. 3-4 fokkal volt melegebb, mint most, a skandináv félszigeten szőlőt és bort termeltek. Hasonlóan meleg volt a magyar honfoglalás időszaka is. A mostaninál jóval hidegebb középkori „kis jégkorszak” idején viszont katasztrofálisan lecsökkentek a mezőgazdasági terméshozamok, éhínség és pusztító járványok sújtották az európai embereket.
Nem kellene félni a melegedéstől. Sokkal nagyobb kockázatot jelent egy esetleges újabb jégkorszak, amelyre pedig reális esély van, ha figyelembe vesszük és extrapoláljuk a felszíni hőmérséklet ciklikus változásait, amelyek az elmúlt fél millió év alatt zajlottak le.
További kérdés lehet, hogy okozhat-e melegedést a széndioxid, különösen pedig az ember által kibocsátott széndioxid. Számos adat utal ugyanis arra, hogy a hivatalos klímaelmélettel valami nincs rendben.
Gyakori hivatkozás pl., hogy amikor a levegő széndioxid tartalma növekszik, olyankor a felszíni átlaghőmérséklet is emelkedik. Nem kétséges, hogy az elmúlt évszázadok, évezredek során számos esetben kimutatható korrelációs kapcsolat ezek között. Vannak ugyanakkor évmilliókat átfogó időszakok, amikor nincs a kettő között összefüggés, és olyanok is, amikor a mostaninál 3-szor magasabb széndioxid szint mellett kezdődött el egy jégkorszak. Gyakran fordult elő az is, hogy a melegedés megelőzte, és nem követte a széndioxid szint növekedését, amiből az következne, hogy nem a széndioxid okozza a melegedést, hanem a melegedés hatására emelkedik a levegő széndioxid tartalma.
Elhamarkodott következtetéseket azonban ezekből sem lehet levonni.
A Földön ugyanis a szén mennyisége állandó, és a következő formákban van jelen:
– a levegőben szén-dioxid formájában,
– az óceánok vizében szén-dioxidként és szénsavként elnyelődve,
– állatokban, növényekben, biológiai struktúrákban, biomasszában,
– a földkéregben széntartalmú kőzetekben (mészkő, dolomit) kémiailag lekötve,
– a földkéregben fosszilis tüzelőanyagok formájában (szén, földgáz, kőolaj).
Ha pedig a szén valamelyik formájának a mennyisége csökken, egy másiknak növekednie kell. Mivel jelenleg a levegő szén-dioxid-tartalma, a korábbi évmilliókhoz mérten, nagyon alacsony, más komponensek nyilván növekedtek.
Kézenfekvően adódik, hogy jelenleg a szén túlnyomó része a földkéregben helyezkedhet el széntartalmú kőzetek formájában. Amikor ezek a kőzetek a kéreglemezek alján fokozatosan beleolvadnak a magmába, kémiailag felbomlanak, és a keletkező szén-dioxid nagyrészt az óceánok mélyén, a földkéreg lemezek törésvonalai mentén működő vulkánokból áramlik felfelé, elnyelődve a vízben, majd onnan kiszabadulva az atmoszféra felé. Ez lehet az egyik magyarázat – az antropogén emisszió mellett – a szén-dioxid-szint növekedésére.
Érdemes összehasonlítani a Földön és a Mars bolygón működő üvegházhatást is. A Mars légköre nagyon ritka, azonban ez a légkör csaknem teljesen (kb.96%-ban) széndioxidból áll, vagyis egyetlen üvegház gáz dominál, vagyis a széndioxid.
A Marson egy négyzetmétere feletti légoszlopban kb. 194 kg tömegű széndioxid van, szemben a Földdel, ahol a széndioxid oszlop mennyisége mindössze kb. 6,3 kg/m2. A Marson az üvegházhatás mértéke mindössze kb. 3 fok, a Földön viszont kb. 33 fok. Jogos feltenni a kérdést, hogy ha a Mars légkörében kb. 30-szor több széndioxid van, mint a Földön, akkor ott miért csak tized akkora az üvegházhatás.
A válasz az, hogy a Földön nem a széndioxid az egyetlen üvegház gáz. A bolygónkon ugyanis az üvegházhatás mintegy 95 százalékát a vízgőz okozza, és a maradék 5 százalékon osztozik az összes többi „futottak még” kategóriába sorolható üvegház gáz, közöttük a széndioxid.
A hivatalos üvegház elmélet szerint az üvegház gázok úgy fejtik ki a melegítő hatásukat, hogy a napsugárzás hatására felmelegedő felszínt nem engedik lehűlni, mert a felszínről kiáradó infravörös hőmérsékleti sugárzás jelentős részét elnyelik, és visszasugározzák a felszínre. Emiatt alakul ki a felszínen a +15 C fok körüli átlaghőmérséklet, amely üvegházhatás nélkül csak kb. –18 fok lenne. E két hőmérséklet különbsége a már említett 33 fokos üvegházhatás.
Érdemes feltenni a kérdést, mekkora lehet a széndioxid tényleges infravörös elnyelő képessége, ha a Marson csak ennyire csekély hatást tud kifejteni.
Példaként nézzünk egy szélsőséges példát, ez pedig a Szahara sivatag éghajlata.
A Szaharában nappal a felforrósodott homok 50 fokra is felmelegítheti a levegőt, amely azonban éjszaka fagypont alá is lehűlhet. A talajról kiáradó hősugárzás ugyanis akadálytalanul hatol át a légkörön, mint kés a vajon, mert hiányzik a csontszáraz levegőből az egyetlen igazán hatásos üvegház gáz, nevezetesen a vízgőz. Széndioxid persze itt is van bőven, hatása azonban annyi, mint elefántnak a szúnyog csípés. És akkor választ kaphatunk arra is, miért olyan kicsi az üvegházhatás a Marson. Hát azért, mert a Mars légkörében nincs vízgőz.
Az üvegház gázok között a vízgőz nem csak a leghatásosabb, de az egyetlen olyan üvegház gáz, amelyből felhők képződhetnek. Lássunk erre is példát.
A Balatonnál nyaralunk, a forró napsütésben tikkasztó a hőség, a levegő hőmérséklete 38 fok, a növények kezdenek kiszáradni, belőlük, a talajból, és víz felszínéről hatalmas mennyiségű vízpára kerül a levegőbe. Azután egyszer csak, teljesen váratlanul, sötét felhők jelennek meg az égen, hamarosan zápor zúdul a nyakunkba, és a levegő percek alatt akár 10-15 fokot is hűlhet. Valahogyan így működik a vízgőz szabályozó szerepe, amely nem csupán melegítő üvegház gáz, hanem, mint láttuk, akár hűteni is tud. Egyetlen más üvegház gáz (széndioxid, ózon, metán, dinitrogén-oxid, freongáz, stb.) sem képes hasonlóra.
Műholdas felvételek igazolják, hogy a bolygó felszínének átlagosan kb. a 2/3 része felett állandóan felhőtakaró van. Márpedig a felhők nappal leárnyékolják a talajt, éjszaka pedig nem engedik nagyon lehűlni a levegőt, mivel a felhőréteg visszafogja, nem engedi át a felszínről kiáradó infravörös felszíni hősugárzást, tekintet nélkül arra, hogy egyébként mennyi széndioxid, vagy egyéb üvegház gáz van a levegőben. Ezt a tényt azonban a hivatalos klímaelmélet teljesen figyelmen kívül hagyja, olyannyira, hogy a vízgőzt elfelejtették megemlíteni az üvegház gázok hivatalos jegyzékében.
Az egyetlen tudományosan megalapozott, és mérési adatokkal hitelesen alátámasztott klímaelméletet Miskolczi Ferenc dolgozta ki, a NASA munkatársaként, azonban a kutatási eredményeinek közzétételét a NASA megtiltotta, mert az ellenkezett a hivatalos klímapolitika elvárásaival.
Ma már ugyanis a tudomány úgy működik, hogy a politikusok megmondják, hogy mi legyen a tudományos kutatás eredménye, és a tudós, ha szeretné megtartani az állását, és nem akarja, hogy kiközösítsék a tudományos közéletből, köteles addig ügyeskedni, míg valahogyan ki nem hozza a kívánt eredményt.
Akadnak persze renitens tudósok, akik nem engedelmeskednek az elvárásoknak. Legtöbbjük azonban már nyugdíjas, és nem véletlenül. Kevesebb a vesztenivalójuk.
Ebben a folyamatban nagyon tisztességtelen szerepet vállalt a bulvár média is, amikor pl. füstölgő kéményeket mutogatnak annak illusztrálására, hogy milyen sok széndioxidot bocsátunk ki. Azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy a széndioxid színtelen, szagtalan, láthatatlan gáz, ezért amit látunk, az biztosan nem lehet széndioxid.
És ez még nem minden. A TV-ben a széndioxid emisszió illusztrálására gyakran kondenzációs hűtőtornyokat mutogatnak. Ilyeneket használnak a hőerőművekben, hogy a gőzturbinákból kiáradó fáradt gőz minél nagyobb részét – víz formájában – vissza lehessen nyerni. Ezekből hófehér vízgőz száll felfelé, amely ellenfényben fotózva – amikor a Nap szemből süt – félelmetesen sötétnek látszik. Úgy látszik, ma már a nézővel bármit el lehet hitetni.
A klímaaktivisták és klímapolitikusok nagy része nem rendelkezik semmiféle műszaki-tudományos ismeretekkel. Vannak azonban közöttük is jól képzett tudósok és mérnökök. Erős a gyanú, hogy ezek közül sokan maguk sem hiszik el, hogy a széndioxid klímakatasztrófát okozhat. Ha ugyanis elhinnék, nem elleneznék az egyetlen ésszerű megoldást, nevezetesen, hogy építsünk minél több atomerőművet, és ahol lehet, vízerőművet.
Nem vitatható azonban, hogy a szél és napenergia hasznosítása ésszerű keretek között célszerű lehet. Ha azonban az egész villanyáram termelést így akarjuk megoldani, miközben leállítjuk a biztonságosan működő erőműveket, akkor tapasztalhatjuk, hogy az igazi veszély nem a klímaválság, hanem az energia ellátási válság.
No de akkor hogyan kellene kezelni a kialakult energia válságot?
Az EU hivatalos „zöld” válasza – sajnos – így hangzik:
Még több szélkerék és még több napelem!!!
Jobb lenne inkább megfogadni Einstein intelmét:
„A legnagyobb ostobaság az, ha újra meg újra megpróbálkozunk ugyanazzal a módszerrel, abban a reményben, hogy egyszer majd más lesz az eredmény:”
2022. szeptember
Dr. Héjjas István
irányítástechnikai szakmérnök
Forrásművek és további információk
Weißbach, G. Ruprecht, A. Huke, K. Czerski, S. Gottlieb, A. Hussein:
Energy intensities, EROIs (energy returned on invested), and energy payback times of electricity generating power plants
https://doi.org/10.1016/j.energy.2013.01.029
Miskolczi Ferenc:
Az éghajlat önszabályozása, Püski Kiadó, 2021
Greenhouse effect in semi-transparent planetary atmospheres, IDŐJÁRÁS, 2007. jan-márc.
Értekezés az üvegházhatásról, Magyar Energetika, 2018/3.
The Greenhouse Effect and the Infrared Radiative Structure of the Earth’s Atmosphere,
Development in Earth Science, Volume 2, 2014
Szarka László Csaba: Föld és ember, akadémiai székfoglaló előadás, 2019. szeptember 17.
https://www.youtube.com/watch?v=X1tyzRnbLl0
Klímaváltozás és energiapolitika, a geofizikus szemüvegén á
https://klimarealista.hu/klimavaltozas-es-energiapolitika-a-geofizikus-szemuvegen-at/
Michael Shellenberger:
Apokalipszis SOHA, Gingko Kiadó, 2021.
Lóránt Károly:
Világvége helyett, Századvég Kiadó, 2022.
Reményi Károly:
Globális Lehűlés, globális Felmelegedés, szén-dioxid, Magyar Tudomány, 2014.09.10.
HÁGEN András:
Milanković–Bacsák-ciklus és a földtan, Magyar Tudomány, 2013/2
Király József:
Még mindig tagadod a klímaváltozást?
https://klimarealista.hu/category/kiraly-jozsef/
HÉJJAS István:
Klímaváltozás és megújuló energiák, Püski Kiadó, 2021
Klímaváltozás és széndioxid, Magyar Energetika 2015/5-6
Elkerülhető-e a klímakatasztrófa? Magyar Energetika 2020/1-2
Klímavédelem és autózás
https://www.youtube.com/watch?v=G6X3Ffcpn8c
Klímabarát energiapolitika
…..https://www.youtube.com/watch?v=XFOQKK8BLOk
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a Reális Zöldek Klub társadalmi szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben. Bankszámlaszámunk: 11702036-20584151 (OTP) A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található. |
