Túl jól sikerült az éghajlatvédelem, tartsunk egy pár év szünetet!

A Magyar Gyümölcstermelők Szövetsége az alábbi nyílt levél közzétételére kért meg bennünket:

Áder János köztársasági elnök
Orbán Viktor miniszterelnök
Palkovics László ITM miniszter

Tisztelt köztársasági elnök úr, tisztelt miniszterelnök úr, tisztelt miniszter úr!
Mint az éghajlat megvédéséért elsősorban felelős személyeket szólítjuk meg Önöket.
Az alábbiakban idézünk néhány szalagcímet a https://www.agrotrend.hu/tag/fagykar honlapról.

2017. július 11. Megtépázta a meggyet a fagy Európa-szerte
Az európai meggytermés jelentősen csökkent az Unióban 2017-ben, mert szakértők szerint a nagyobb meggytermesztő országokban több helyen fagy sújtotta az ültetvényeket. Lengyelországban 30-60, egyes régiókban akár 75, Szerbiában 20-50, Németországban pedig 50 százalékos a terméskiesés
2017. szeptember 10. Kevesebb boruk lesz a franciáknak, de a német gazdák se örülhetnek
18 százalékkal lesz kevesebb a francia bortermés, Németországban 1991 óta a legkevesebb almát szedhették le – olvasható a blog.syngenta.hu-n.
Alaposan lefelé módosítottak a termés előrejelzést a francia és német szőlészek. A tavaszi fagy nem jött jókor.
A francia bortermés 18 százalékkal lesz kevesebb, mint a tavalyi, közölte a párizsi mezőgazdasági minisztérium, mivel áprilisban kétszer is szokatlan hideg volt az országban. Ezért mindössze 37,2 millió hektolitert várnak, ami 17 százalékkal marad el az elmúlt öt éves átlagtól.
A Német Gazdálkodók Szövetsége (DBV) pedig arról számolt be, hogy a fagyos tavasz és a nyári jégeső komoly pusztítást okozott a mezőgazdaságban.
2017. december 21. Az ipari alma ára a nem várt fagy miatt szabadult el 
Tavasszal egész Európát egy nagyon súlyos fagykár érte – mondta Ledó Ferenc, hozzátéve, hogy átlagos időjárási körülmények között 12-12,5 millió tonna almát termelnek, az idei mennyiség viszont épphogy meghaladta a 9 millió tonnát.
2018 július 31. Nagyon harmatos a kajszitermés, az árakon se lepődjön meg
A Nyugat-Dunántúli és a Dél-Alföldi régiókban a legnagyobb a terméskiesés.
Magyarországon mintegy 5000 hektáron termesztenek kajszibarackot, ebből évente átlagosan 30 ezer tonna terem. Idén a tavaszi fagyok hatására bekövetkezett rügykárosodás miatt azonban jelentősen csökken az éves termés mennyisége.
2018 április 03. A tavaszi fagy óriási károkat okozott
2020. április 21. A tavaszi fagyok a méhészeteknek is komoly károkat okoztak
2020. május 14. Több, mint 15 ezer hektár a tavaszi fagykár sújtotta ültetvények nagysága
2020. május 20. Súlyos károkat okoztak a tavaszi fagyok
2020. május 26. Globális fagykárok a gyümölcstermesztésben
Újabb fagyok pusztítottak Lengyelországban. Kínában az almaféléket károsított az időjárás három almatermelő tartományban. Valamint az ukrán áfonyatermelést is sújtja a fagy.
2020. június 16. Nem kedvezett a fagy a gyümölcstermesztőknek
Az enyhe tél és a hideg tavasz nem kedvezett a gyümölcstermésnek. A március végétől hat héten át tartó időszakban tapasztalt éjszakai fagyok minden gyümölcsfajt érintettek
2020. július 02. A tavaszi fagyok miatt drágul a méz

Az elmúlt 50 év leggyengébb akácméztermése lehet az idei – mondta az InfoRádiónak az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Bross Péter hozzátette, hogy márciusban a fagyok, májusban pedig a szokatlanul hűvös idő nem kedvezett a hazai akácosoknak.

A tavaszi időjárás – a márciusi, áprilisi fagyok – abszolút kedvezőtlen hatással volt fagyérzékeny hazai akácosokra – írta az infostart. Az ország 500 ezer hektárnyi akácerdejének 80 százalékán megsérültek az első, legtöbb nektárt adó virágrügyek az egy héten át tartósan fagypont alatti éjszakai hőmérséklet miatt – mondta az InfoRádióban Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

2020. július 31. Nem számíthatunk túl sok almára és körtére az idén
A tavaszi fagyok és az aszály miatt idén az átlaghoz képest várhatóan 40-50 százalékkal kevesebb alma terem. A körtét még ennél jobban is megviselte az időjárás: egy átlag évihez képest 50-60 százalékkal szerényebb lehet a termés.
2021. január 10. Az új év új lehetőségeket biztosít a mezőgazdaság számára
Tavaly számos gyümölcs fagyott el tavasszal.
2021. április 12. Súlyos fagykárok
Megtizedelték a kajszi- és az őszibarack ültetvényeket az elmúlt napokban tapasztalt fagyok, így fel kell készülni arra, hogy idén jóval kevesebb lesz a két közkedvelt magyar gyümölcsből – erről beszélt az InfoRádiónak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke és Fedmann Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Tiszteljük az ország törekvését, hogy megvédje az éghajlatot, azaz, hogy tegyen a globális fölmelegedés ellen. De mi gyümölcstermelők úgy érezzük, hazánk nem hogy eleget tett, hanem kicsit túllőtt már a célon. Évek óta visszatérő jelenség, hogy gyümölcsöseink súlyos fagykárokat szenvednek. Ennek senki nem örül, kivéve persze a tőlünk délebbre fekvő országok, elsősorban Olaszország gyümölcstermelőit. Minden magyarországi fagykár többletjövedelmet jelent számukra. Az utóbbi évek fagy okozta pusztításai közül is kiemelkedik a mostani, a 2021-es esztendő.

Kérjük ezért, függesszék föl néhány évre az éghajlatvédelmet. Amennyiben igaz az, hogy az ember befolyásolni tudja az éghajlatot azáltal, hogy csökkenti az átlaghőmérsékletet, ha milliárdokat dobál a feneketlen klímahordóba, ennek fölfüggesztése nemcsak a gyümölcstermésre lesz jó hatással, hanem hazánk költségvetésének is megtakarít évi jó néhány tízmilliárd forintot. És olyan időkben, amikor országunk államadóssága percenként 2,5 millió Ft-tal nő, ez sem lehet egy utolsó szempont.

Igaz, zavar minket némileg, hogy a levegő CO2-koncentrációja meredeken emelkedik hazánkban is, és ennek ellenére egyre súlyosabbak a fagykárok. Pedig szakmai továbbképzéseken minden alkalommal azt halljuk, a mezőgazdasággal foglalkozó kiadványokban azt olvassuk, hogy föl kell készülnünk a meleget tűrő növényfajták termesztésére. De ilyen tudományos részletekkel mi nem szeretnénk foglalkozni. Egyszerűen szeretnénk, ha országunk nem a fagykárokat erősítené az éghajlatvédelemmel, hanem a gyümölcstermelő gazdákat segítené.

Kevesebb éghajlatvédelem = kevesebb fagykár!

Megértésükben bízva maradunk tisztelettel:

A Magyar Gyümölcstermelők szövetsége.

A levél – hogy semmi félreértés ne legyen – természetesen fikció. A probléma viszont reális. Országunk évente 10 milliárdokat költ az éghajlat megmentésére, miközben nem nő jelentősen az átlaghőmérséklet, a fagykárok pedig súlyosbodnak. Az értelmetlen pénzkidobás mögött külföldi erők állnak, és javarészt külföldi zsebekbe folynak az éghajlat megmentésének címén elköltött milliárdok is. Ami pénzherdáláshoz az IPCC hazai leányszervezete – a HuPCC – köré tömörült tudósok vagy magukat tudósnak képzelő személyek szállítják a szakmai indokokat. Érvelésük leegyszerűsítve: Ha ma nem dobunk tízmilliárdokat a feneketlen hordóba, akkor nyolcvan év múlva itt nagyon meleg lesz. A nyolcvan évet azért választják, mert eddigi prognózisaik, melyeknél rövidebb határidőt adtak meg, rendre felsültek.
Lásd:
https://www.klimarealista.hu/klimaprognozisok-ot-evtizeden-at-baklovesek-mellefogasok-alaptalan-panikkeltes-ot-evtizeden-at/ és
https://www.klimarealista.hu/ujevi-kvizjatekunk-billenopontokrol/

2021. április
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.
Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us: